Idézetek az érzelmekről
Ha gyűlölséggel telített a te szíved, kipufogót kell neki keresni. Ha nem ereszted ki, téged fojtogat. Ha időben nem találsz kipufogót, akár még ámokfutó tetőlövész is lehet belőled! De ez egy körtánc, mert menjünk tovább: muszáj a gyűlölség?
Mindenkinek az életében van szomorúság meg fájdalom, de időnként jön egy fénysugár, ami elolvasztja a magányt a szívben, és vigaszt nyújt, mint a forró leves meg a puha ágy.
Ha mi elbutulunk, elbutul a legfelső értelem is... A tudás önmagában lehet szívtelen is. Van, ami fontosabb, mint a végtelen tudás, ez pedig: a végtelen szív.
Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
Az érzelmek, meglehet, kiapadhatatlan forrásból táplálkoznak. Minél jobban kifejezésre juttatjuk őket, annál jobban igényét érezhetjük annak, hogy kiadjuk őket magunkból.
A barátság az első, de a barátság megvár. Ugyanakkor képtelenség megfeledkezni a barátainkról, pedig nem teljesíthetik be várakozásainkat. Amikor elbúcsúznak, akkor kezdjük igazán marasztalni őket.
Az érzelmeknek semmi köze a mértékletességhez. Csak az számít, hogy őszinték legyenek.
Az ég s a Balaton vize együtt sír és együtt nevet, együtt derül és együtt borul, együtt mosolyog, együtt haragszik. Mint a hű szeretők és igaz hitvesek. Ha az egyiknek nézel a szemébe: tudod már, mi van a másikban is.
Arra a dologra van szükségem, amikor az ember agya kikapcsol, a szíve meg be.
Vágy. Egy érzés, amelynek célja, hogy rossz útra vezessen. A szeretetre éhezőket ostoba döntésekbe hajszolja.
Bármit gondolunk is, nem egyéb, mint vonzalom vagy ellenszenv.
Arra gondolt, hogyha majd a kisleánya megszületik, neki meg kell tanulnia mindent, amit az anyja nem tud. És mikor fiatal lesz, azt is meg fogja tudni, hogy az emberek sohase lehetnek egészen boldogok. Egyszerűen fogja neki megmondani, úgy, hogy megértse, és ne kelljen később fájdalmasan elhervasztania önmagában azt, ami senkinek sem kell, amire észrevétlenül mindég azok tipornak rá, akiknek hasztalanul nyújtaná oda.
Amik vagyunk, amit tudunk, ami a mienk, azt szegényesnek, szürkének, elégtelennek és unalmasnak érezzük; amik nem vagyunk, amit nem tudunk, ami nem a miénk, éppen az után epekedünk irigy vággyal, amely szeretetté válik attól való félelmében, hogy gyűlöletbe csaphat át.
Egy kalapáló szív bármit jelenthet. Pánikbetegségtől valami sokkal, sokkal komolyabbig. Egy kalapáló szív, vagy egy kihagyott dobbanás titkos szenvedés jele is lehet. Vagy jelezhet egy románcot, ami a legnagyobb baj mind közül. A körülmények megváltozhatnak. Egy kis romantikától kiugrik a szívünk, de a pániktól is. A pánik leállíthatja a szív dobogását. Nem csoda, hogy az orvosok annyit küzdenek, hogy stabilizálják, hogy lassú legyen, állandó, szabályos, hogy a szívünk ne ugorjon ki a helyéről, valami rettenetes hírtől félvén; vagy mert amit várunk, az valami egészen más.
Az életben nem azon fordul meg valami, hogyan mondjuk el és fejezzük ki, hanem azon, hogy miképpen gondoljuk és érezzük.
Van még egy ígéret abban, ha képes vagy hálát érezni, amiért élsz. Akkor érdeklődésed végül az Élet Forrására irányul. S mivel az igazi szerelem szenvedélyes eggyé válás, ha menthetetlenül belezúgsz, belezuhansz az Élet Forrásába, ugyan ki különböztethet meg tőle? Hol talál fogást rajtad a halál?
Facebook
Pinterest