Idézetek az érzelmekről
Néha kinézek az ablakon, és hosszan szemlélem a csillagokat. Ilyenkor egy idő múlva azt gondolom, hogy a dolgoknak talán nem is az az igazi értelmük, amit mi tulajdonítunk nekik. Engem nem érdekel, milyen távolságra van tőlem a Nap meg a Hold. Nekem az teljesen mindegy. Beérem annyival, hogy láthatom és szerethetem őket. És ilyenkor az a különös érzés fog el, hogy nevetni van kedvem, amikor mások sírnak, és sírni mikor nevetnek!
Van, ki gyorsan fut. Van, ki gyorsan olvas, ír. Én gyorsan érzek.
Csak semmi érzést, érzelmet nem gyűjteni, mert abból akkor emlék lesz.
Átléphetsz minden törvényt, feléghet minden hit, a hang a szívedből szól rád, hogy ez csak játék. Ártatlan minden lépés, csak álmaid őrizd még, s ha néha megszédít a világ, tudd, hogy Játék az egész!
Nem számít, mennyire borzasztónak érzel valamit, mindig lehet annál sokkal rosszabb is.
Vannak olyan gondolatok, amelyek az agyból erednek, és vannak olyanok, amelyek a szívből fakadnak.
Az élet csataterei nem ugyanolyanok. Ha az egyik csatatéren elbukom, ha az első ütés után megfekszem, nem baj, mert közben tudom, hogy a másikon meg nyerek. Vannak kudarcaim és szomorúságaim is. Olyanok is, amilyeneket már soha az életben nem fogok tudni helyrehozni. De vannak örömeim is. A kettő mérlegelése dönti el mindig az aktuális hangulatot és közérzetet.
Ha az érzéseidre hagyatkozol, akkor a Fény ereje vezetni fog.
Csak egy tanácsot adhatok: engedd, hogy az érzéseid vezessenek!
Ki volt már szomorú, úgy szívből, igazán, és átvészelte bánatát, az hangosan köszön, ha szembejön a boldogság.
Nem elég, hogy nem tudjuk egymást boldoggá tenni, raboljuk el még azt az örömöt is, amelyet időnként minden szív meg tud még szerezni magának? Mutasson nekem embert, akinek rossz a kedve, és mégis olyan tisztességes, hogy elrejti, egymaga hordozza, és nem rombolja szét maga körül az örömöt! Vagy nem bosszankodás-e inkább a rosszkedv a saját méltatlan voltunkon, nemtetszés saját magunkkal szemben, egybekapcsolva mindig némi irigységgel, amelyet viszont valami ostoba hiúság uszít föl? Látunk boldog embereket, akiket nem mi tettünk boldoggá, és ez elviselhetetlen.
Néztem a nőt, aki addig voltam, és láttam, hogy gyenge, bár próbálja azt a látszatot kelteni, hogy erős. Mindentől fél, de elhiteti magával, hogy ez nem félelem, hanem annak az embernek a bölcsessége, aki ismeri a valóságot. Befalazza az ablakokat, nehogy besüssön a nap a szobájába: kifakítaná a régi bútorokat. Láttam, ahogy a Másik a szoba sarkában ül: gyenge volt, fáradt és kiábrándult. Uralma alá hajtotta és rabszolgaságban tartotta azt, aminek mindig szabadon kéne szárnyalnia: az érzelmeit.
Az ember borzasztóan megjárhatja, ha elárulja az érzelmeit, vagy azt, amit tud.
Vannak emberek, akik tönkretehetnék magukat anélkül, hogy bármit is kapnának tőlünk, s vannak mások, akik egy bokréta fejében megkapnak bennünket. Szívünknek szeszélyei vannak. Ez egyetlen szórakozásunk és egyetlen mentségünk.
Asszonnyal még jobban esik a beszéd. Ostobának ostoba az asszonynép, de a második szóra már megered a könnye.
Facebook
Pinterest