Idézetek az érzelmekről
Az egyik legnehezebb dolog az életben olyan szavakat viselni a szíveden, amelyeket nem vagy képes kimondani.
A bánat és az érzékenység nem átmeneti állapot, melyet le kell győzni, ezek legyőzhetetlen és szükséges életérzések ebben a mai világban. Azt hiszem, csak a gyenge embereknek van szükségük örök optimizmusra.
Emlékezhetsz... Arra emlékezhetsz, milyen volt élni. Milyen volt élvezni a napfényt, és nem csupán elviselni. Milyen volt lélegezni, és felfrissülni, felébredni, nem csak tátogni, ami csak egy rossz szokás. Arra emlékezhetsz, hogy milyen volt felsóhajtva megkönnyebbülni. És a sírás! Amikor sírtam, elmúlt a szomorúság, most meg csak gyülemlik bennem, és csak kavarog, kavarog, amíg azt sem tudom, ki vagyok!
A közöny fagyos. A gyűlölet hideg, a szenvedély forró... A szeretet meleg.
Néhányszor próbáltam már meglépni érzéseim elől, amelyek meglehetősen aggasztottak. Néhányszor meg is léptem, négy-öt napra, hat hétre, remélvén, hogy az őrjítő indulatok elhalnak bennem: nem bírtam elszenvedni a szerelemhez társuló végtelen féltést. Mígnem rájöttem, hogy kapcsolatunk azért ennyire gyötrelmes, mert eloldozhatatlanul mély. Már tudom, nem is aggaszt a sokszorosan összetett érzés. Uralom az általa kiváltott indulatokat, letisztult a féltés, erejéből így sem vesztett, mindössze kikristályosodott.
Úgy tűnik, sokkal nehezebb legyőzni a láthatatlan szenvedélyeket, mint fegyverrel meghódítani a látható világot.
A hiány olyan, mint egy sajgó pont a szívemben. Sokkal jobb érzés, mint amikor dühös voltam rá, vagy ami még rosszabb, amikor nem engedtem, hogy bármit is érezzek iránta. A hiánya az jelzi, hogy szeretem.
Manapság nincs türelem, tolerancia. Az emberi érzelmek gyanúsak, avíttak, kicsúfoltak. Ha ezt elvettük magunktól, mi maradt? Nem beszélünk egymás nyelvén. Mindenki a magáét fújja, gettóba zárva másokat.
Nekem az kellett, hogy az érzés irányítson bennünket az életben, és ne az élet irányítsa az érzést.
Apának igaza volt: olykor jó, ha az emberek elmennek. Ha Jenny nem utazott volna el, akkor sose írtam volna meg neki azt a levelet. És végül nagymamának is igaza volt, sose késő valakinek elmondani, mit érzünk iránta.
A levél minden sorában éreztem fájdalmát. Az ő fájdalma pedig kihívta az én fájdalmamat; megint ott tartottunk, ahol régen - bántottuk egymást. Bárcsak lehetne bántás nélkül szeretni. (...) A bántás maga a birtoklás ténye; testileg-lelkileg egyaránt túl kicsik vagyunk hozzá, hogy egy másik embert büszkeség nélkül birtokoljunk, vagy megaláztatás nélkül engedjük magunkat birtokba venni.
Akit szivedbe rejtesz, öld, vagy csókold meg azt!
Az ember sohasem olyan boldog, de nem is olyan boldogtalan, mint hinné.
Mintha ezer éve ismernélek. Holott nem ismerlek. Csupa bizonytalan érzés és hangulat. Halvány vágyak, légiesek.
Az, ami akar bennünk, nem mi vagyunk, hanem csodálatosan tevékeny sejtecskék miriádjai, amelyeket nem ismerünk; ezek a sejtecskék nem ismernek minket, egymásról sem tudnak, és mégis ezek alkotják lényünket. Mozgásukkal számtalan folyamatot idéznek elő, amelyeket mi szenvedélynek, gondolatnak, örömnek, szenvedésnek, vágynak, félelemnek és akaratnak nevezünk.
Facebook
Pinterest