Idézetek az emberismeretről
Az emberek java része egyáltalán nincs tudatában annak, hogy egész életük, gondolkodásuk milyen tisztázatlan fogalmakon, önellentmondó vagy semmitmondó frázisokon, ellenőrizhetetlen érzelmi egyoldalúságokon és kényelmesen beidegzett, százszázalékos hazugságokon épül fel.
Az ember képtelen beismerni a bűnét vagy hibáját - ameddig hatalma van hozzá, hogy ne tegye.
Ha az ember sebezhető, azzal szinte kikényszeríti másokból, hogy kihasználják.
Romlott szív az, hol a száj örökösen gonoszat beszél.
A szemünkbe akárki belenézhet, de az nagyon ritka, hogy olyasvalakire bukkanunk, aki ugyanazt a világot látja, mint mi.
A példaképeink nem mindig azok, akiknek hisszük őket.
Egy kicsinyke gondolat is elég ahhoz, hogy valakinek az egész életét kitöltse.
Az ember mindig arra fordul, ahol felfedezi az erőt.
A bolondok kivételével az emberek nem annyira az intellektusukban különböznek, mint inkább lelkesültségükben és buzgóságukban.
Sohase becsüld alá... az ostobaság erejét!
Leszállíthatunk egy flanelöltönyös fickót a Piccadilly metróvonal egyik szerelvényéről, és bezsuppolhatjuk a Brooklynba tartó metró egyik kocsijába. Valamennyire biztos megváltozik tőle - a hangulata feltétlenül -, de így is marhapástétomra éhesen jön fel az alagútból.
Minden nemzedéknek új zenére van szüksége.
Az intelligencia és a vérmérséklet nem maratoni futás; nincs pontosan meghatározva a siker feltétele, nincs rajt, nincs cél - a győzelem záloga néha éppen az iránytól való eltérés vagy a hátrafelé futás.
Csak mi, emberek akarjuk birtokolni a jövőt is.
Minden gyerek arról álmodik, hogy egyszer szuperhős lesz és embereket ment. De egyikük sem gondol arra, hogy milyen egy hős, mikor nem másokon segít. Az igazság az, hogy olyan, mint a többiek, ugyanúgy bánthatják, ugyanúgy szeret, ugyanúgy vágyakozik, remél és fél, és ugyanúgy szüksége van másokra, akikre támaszkodhat.
Van, aki ha összetörik, sose lesz már a régi. Más pedig még erősebb lesz.