Idézetek az emberismeretről
Az ember akkor mutatkozik meg igazán, amikor saját magával kell megküzdenie.
Mindig nagyon árulkodó az, ahogyan óvatlan pillanatokban, a ránk nehezedő nyomás hatására viselkedünk. A legtöbben egészen ügyesen tudjuk elfedni negatív oldalunkat normál körülmények között, még saját magunkkal is el tudjuk hitetni, hogy jobbak vagyunk, mint amilyenek vagyunk valójában. Ám a szoros kapcsolatok kiugrasztják a bokorból igazi énünket. Különösen igaz ez a házasságra.
A szerelem kalandorai mindig megtalálják a megfelelő szót és mindig tudják, hogy mit kell tenniök - míg az őszinte szenvedély nemegyszer bizonytalan, sőt nevetséges.
A sötétségnek a szemedben több árnyalata van. És én a szemed árnyalatából ki tudom olvasni a lelkedet.
Végtelen szerelem (sorozat) c. film
Sehol nem ismerheted meg jobban az embereket, és sehol nem tudhatsz meg többet a gyenge pontjaikról és a titkaikról, mint az álmaikban.
Minden emberben egy gyermek is rejtőzik, aki játszani akar.
A hominizáció úgy ment végbe az evolúcióban, hogy örökül hagyta a humanizáció egyetemes feladatát.
Szívességeket senki nem kér könnyen, s ezért nem szabad elhamarkodottan visszautasítani őket.
A világ tele van hülyékkel, akik kezük-lábuk összetörik, hogy megmutassák, milyen okosak.
Figyelj oda az élet apró csodáira, amik minden egyes nap körbevesznek minket, de képtelenek vagyunk odafigyelni rájuk, mert folyamatosan mások elvárásainak akarunk megfelelni.
A szem ékesebben szól, mint a száj, és halkabb suttogást meghall a fülnél.
A józan ész (...) néha fagyosabb a jégcsapnál. És metszőbb.
Nehéz olyan arcról olvasni, ami állandóan mosolymaszkot visel.
Nem a ruha teszi az embert (...), csakhogy az emberek viszont az alapján ítélnek, amit látnak. Fontos (...) az első benyomás. Ahogy a bankárok sem ülnek egy szűk pólóban az asztal mögött, vagy a pénzügyi tanácsadó sem strandpapucsban csenget be hozzánk. A kormány embereit is komolyabban vesszük a tiszteletet parancsoló sötét öltönyeikben, nyakkendőben és hófehér ingben.
Viselkedésünk, cselekedeteink legnagyobb része lényegileg nem különbözik az állati viselkedéstől. A legfejlettebb technológiánkkal, minden szaktudásunkkal a legjobb esetben a szupercsimpánz szintjén vagyunk. Voltaképp a távolság, teszem azt Platón vagy Nietzsche és az átlagember közt nagyobb, mint a távolság a csimpánz és az átlagember közt. Az emelkedett lélek szintjét, a művész, a szent, a filozófus szintjét ritkán érjük el. Miért oly kevesek? A világ és az evolúció története miért nem sikertörténet, sokkal inkább a nullák hiábavalóan növekvő sora? Az értékrendünk nem fejlődött. A patvarba! A görögök háromezer évvel ezelőtt ugyanilyen fejlettek voltak, tehát mik ezek a korlátok, amik visszafognak, hogy meg se közelítsük a képességeink határait? A kérdésre egy másik kérdésben található a válasz, mégpedig, "Mi az, ami a legtöbb emberre leginkább jellemző? A félelem, vagy a lustaság?"
Facebook
Pinterest