Idézetek az emberismeretről
Az étel hallgataggá, az ital fecsegővé szokta tenni az embereket.
Talán a "legtöbb baj" a világon félreértésből keletkezik - mert az emberek nem értik meg egymást.
Felügyelet nélkül, a saját naiv ítéletünkre hagyatkozva hamar alacsonyra tesszük a lécet, és olyan értékeket csodálunk, amelyek nem méltók hozzánk.
Ha nemet mondunk a főnökünknek, a házastársunknak vagy az anyánknak, amikor nemet kell mondanunk, akkor olyasvalakivé változunk, aki képes nemet mondani, ha úgy hozza a szükség. Ám ha igent mondunk, amikor nemet kellene, akkor olyasvalakivé válunk, aki csak bólogatni tud, még akkor is, ha teljesen nyilvánvaló, hogy ideje lenne nemet mondanunk. Ha valaha is eltűnődtünk azon, hogy a tökéletesen hétköznapi, rendes emberek hogyan voltak képesek a Gulag őreinek rémtetteire, akkor már tudjuk a választ. Mire égető szükség volt arra, hogy valaki nemet mondjon, már senki sem volt rá képes.
A legtöbb ember a legtöbb dologban meglehetősen átlagos. Ha egy valamiben kivételesek vagyunk, akkor is lehetünk sok más dologban átlagosak, vagy talán még az átlagot sem érjük el, mert ilyen az élet. Ha igazán nagy akarsz lenni valamiben, arra irdatlan mennyiségű időt és energiát kell szánnod. Mivel pedig az embernek csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésére az idő és energia, kevesen leszünk igazán kivételesek egynél több dologban, már ha egyáltalán. Nyugodtan kijelenthetjük: statisztikailag nem valószínű, hogy ugyanaz a személy páratlan teljesítményt nyújtson az élet minden területén, vagy akár több területen. A briliáns üzletemberek gyakran elkúrják a magánéletüket. A nagyszerű atléták gyakran sekélyesek, és olyan ostobák, hogy felfelé sikítanak a hullámvasúton. Sok híresség valószínűleg olyan dinnye az élet dolgaiban, mint azok a népek, akik tátott szájjal bámulják őket, és majmolják minden lépésüket. Az emberiség zöme roppant átlagos, de csak a szélsőség kap hírverést.
Ha megkérdeznének, mi a leggyakoribb diagnózis az általam kezelt emberek között, nem a depressziót vagy a poszttraumás stressz-szindrómát említeném, jóllehet ezek a betegségek túlontúl gyakran fordulnak elő azok körében, akiket megismertem, megszerettem, és elvezettem a szabadságukhoz. Nem, hanem az éhséget. Éhezünk. Éhezünk a jóváhagyásra, a figyelemre és a gyengédségre. Éhezünk a szabadságra: arra, hogy magunkhoz ölelhessük az életünket, hogy igazán megismerjük önmagunkat, és önmagunk lehessünk.
Hiába csinos a külső, ha a belső csintalan.
- Bármennyire is az ellenkezőjét akarod elhitetni velem, nem vagy nőcsábász, nem kábítószerezel, nem iszol. A magad fura módján még a gyerekeket is szereted. Biztos állásod van, tisztelnek. Még a volt feleséged is kedvel. A nikotin iránti gyengeségeden és a mocskos szádon kívül semmi borzasztót nem látok benned. - Mert nem akarsz. Olyan vak vagy, hogy csoda, hogy fehér bot nélkül kiengednek az utcára.
Nem az a nagy dolog, ha valaki előítéletektől mentes, hanem az, ha az elméleti előítéleteit jól választja meg!
Egy embert sohasem egyetlen dolog határoz meg.
Olyan lényegtelen dolgok fájnak az embernek. És olyan fontos dolgok nem.
Mindenkinek szüksége van arra, hogy értékeljék. És mindenkiben megvan az a képesség, hogy adjon a másiknak.
Nem csak a drog, ami függővé tesz. Néhányan a munkájukat lövik be, néhányan a sportot szívják fel, néhányan szerencsejátékot fecskendeznek be. Vannak, akik szúrják magukat gyors-kajával, jó borral, szivarral. Van, aki a szerelem rabja. És mint minden drogosnak az utcán, mindig szükséged van egy újabb adagra.
Könnyű megfelelni az elvárásoknak, ha mindig a legrosszabbat feltételezik rólad.
Amikor éhes az ember, mindent étellel hasonlít össze.
Facebook
Pinterest