Idézetek az emberismeretről
Az emberek soha nem szeretnek annyira, mint mondják. Egyszerűen nem tudnak. Csak emberek. Tele hazugsággal, szentimentalizmussal és félelemmel.
A növény nagysága, szépsége, alakja azon földtől függ, melyben gyökerezik; valamint az állat azon körülmények szerint lesz nagygyá vagy kicsinynyé, szelíddé vagy vaddá, széppé vagy rúttá, melyek közt fölnevekedett; valamint a bélféreg különböző lesz, a szerint, a mint egyik vagy másik állat belsejébe kerül; épen ugy az ember is - testileg ugy, mint szellemileg - nem egyéb, mint az ily külső körülmények, hatások és történetességek productuma, minek folytán nem válhatik azon szellemileg független, magát szabadon elhatározni tudó lénynyé, milyennek őt minden alap nélkül a philosophusok képzelik.
Némelyik álarc már úgy megkopott, hogy mögüle kilátszik az arc is.
Már sokszor hallotta a könnyedén odavetett megállapítást, hogy mindenkiben megvan a gyilkosságra való hajlam, de azt is tudta, hogy ez nem igaz. Kétségtelenül élnek köztünk olyanok, akiknek az emberölés könnyű és élvezetes dolog: találkozott már néhány ilyennel. Aztán sokmilliónyi ember sikeres kiképzés révén képes elvenni mások életét. (...) Vannak, akik opportunista módon ölnek, előnyökért vagy önvédelemből, akkor fedezve fel magukban a vérontás képességét, amikor nem látnak más lehetőséget; de olyanok is akadnak, akik ilyenkor is, a legdurvább nyomás alatt is megtorpannak, képtelenek kihasználni az előnyt, megragadni az alkalmat, leszámolni ezzel a végső, legnagyobb tabuval.
Az idők változnak, mi is változunk az idővel, csak a magasra törő lélek, a szellem nem változik; az egyenlően halad útján kitűzött czélja felé.
A nagyság igaz Mértéke nem is a siker lehet, Hanem csupán a küzdelem.
Minek tulajdonítod, hogy a zsugoriak mind hosszú életűek? Vannak, akik azt állítják, hogy a zsugoriság maga a törhetetlen életkedv megnyilatkozása, és mint minden igazi szenvedély, nem öl, hanem éltet. Vannak, akik azt állítják, hogy ez a nagy távra beirányozott, állandó mohóság nem is költözködik olyan hitvány szervezetekbe, melyek idő előtt elpusztulnak. Vannak, akik azt állítják, hogy a zsugoriak a köröttük feszülő ellenszenvtől acélosodnak meg, telnek el daccal, hozzátartozóiknak forró gyűlölete tartja őket életben, akár a jókat hozzátartozóiknak buzgó imádsága. Vannak végül, akik azt állítják, hogy a föld marasztalja őket itt, az nem engedi el, az öleli szennyes és sáros keblére, mert a zsugoriak mind oly szennyesek és sárosak, mint rokonuk, a föld.
A darabban a szereplő, akit játszottam, állandóan azt hajtogatja: "Harminckét éves vagyok". Mintha ez magyarázat lenne mindenre, ami csak félresikerült az életében. Sejtelmem sincs arról, milyen lehet harminckét évesnek lenni, de azért el tudom képzelni. Úgy látom magam előtt ezt a nőt, mint aki megrekedt valami köztes időben, valami olyan életkorban, ami még nem számít mérföldkőnek, inkább afféle senki földjének. Egy olyan életkorban, amelyben viszont már kezdi megtapasztalni, hogy a reményei hervadásnak indultak.
Kifelé mindenki nyitottnak mutatkozik, de ez csak színház, belül ott kuporog az introvertált nyomorult kis pszichéjük, építik maguk köré a falakat, miközben monomániásan csak magukról beszélnek. Mintha az valami különleges univerzum lenne. Kényszeresen igyekeznek felkelteni az érdeklődést maguk iránt, de úgy, hogy közben ne kelljen megnyílniuk mások előtt, ne váljanak védtelenné és kiszolgáltatottá.
Az előrehaladott életkor önmagában egyáltalán nem jelent törvényszerűen mindenkinél bölcsességet. Mindannyian találkoztunk már rendkívül konok, önfejű és ostoba öregemberekkel. És többnyire éppen ők azok, akik az életkorukra hivatkozva követelőznek.
A világon mindenki máshová ér el, mint ahova elindult.
Ne fecséreld el életed hátralévő részét másokról való képzelgésekben, hacsak valami közhasznú célra nem vonatkoztatod gondolataidat. Bizony mondom, más kötelességed látja kárát. Mert ha azon töröd a fejed, mit is csinál a másik ember, miért csinálja, mit beszél, mit kíván, min mesterkedik - minden ilyen megzavar és elvon téged saját vezérlő értelmed figyelmes szolgálatától. Zárj ki tehát gondolataid köréből minden ötletszerűt, minden hiábavalóságot, még inkább minden hiúságot és rosszindulatot.
Ne próbálj egy férfi arcába sújtani, ha épp a szemedbe néz. Áruló a tekinteted!
Az emberekben egyvalami közös: a túlélésért megtesznek bármit.
Az emberi természetből adódik, hogy szeretünk arcokat párosítani a történetekhez, akár illenek hozzájuk, akár nem. Ahhoz a futballistához hasonlóan, aki a mérkőzés utolsó másodperceiben belövi vagy elhibázza a büntetőt, gyakran egyes személyek úgy dicsőülnek vagy szégyenülnek meg, hogy igazából csak apró mellékszereplői egy sokkal fontosabb történetnek. Egy ember egy adott, konkrét ügyben játszott központi szerepe végül fontosabbnak bizonyult, mint az olyan, valóban fontos kérdések, amelyek régebb óta érlelődnek, mint az őket megjelenítő konfliktus.
Facebook
Pinterest