Idézetek az emberismeretről
Az ember nem más, mint amit egész nap gondol.
A magyar csak akkor nem veszekszik, ha egyedül van.
A nagyság nem az erőben rejlik, hanem abban, hogy valaki jól használja azt. (...) Az az illető lehet a legnagyobb, kinek ereje a legtöbb szívet inspirálja azzal, hogy helyes példát állít.
Az ember nem csak az a személyiség, aki akkor és ott van a pillanatban, amikor én találkozom vele, hanem benne van az egész múltja is, csak én azt nem érzékelem.
A kíváncsisággal rendszerint párosan jár a káröröm, ha baj van; és az irigység, ha valaki boldogúl.
Amíg az emberek egyik csoportja számára - például számomra is - elképzelhetetlen, abszurditás a természetfölötti létezése, a másik csoportja számára ugyanilyen evidensen a természetfölötti nemléte az. S ezek valami olyan végső és továbbelemezhetetlen emberi-pszichológiai adottságok, amelyeken észérvekkel nem vagy ritkán (...) lehet csak úrrá lenni.
Az emberek legigazibb része mindig a legcsúnyább.
A démonok bennünk rejtőznek, és abban a mértékben öltenek testet, valóságot, amennyire képesek vagyunk szembenézni velük.
Valamennyien szorosabbra akarják húzni a nadrágszíjat, de mindenki a szomszédjának a nadrágszíját babrálja.
Nagy csomó ember van, kik minden dolognál rögtön kéznél vannak tanácsadásukkal, akár kell, akár nem. Ők másoknál mindent jobban tudnak, azt hiszik, hogy mindenbe belebeszélhetnek, még olyan dolgoknál is, mihez semmit sem értenek. Ilyen, a saját véleményük szerint csalhatatlan, okos emberek a legkiállhatatlanabb tagjai a társaságnak.
Nem tudom, hány százezer éve élnek a földön emberek! De kétségtelen, hogy az az idő, amit vadan és civilizáció nélkül éltek, sokkal hosszabb, mint a civilizált életforma. A kultúra, civilizáció: még csak vékony réteg fölöttünk, halvány máz, egy erősebb rezdülésre lehull, előtörnek az ösztönök. Végeredményben az az ösztönélet az igazi, a természetes, a többi csak magunkra erőszakolt dolog.
A panaszkodó embert könnyű felismerni, nem fogad el segítséget. Visszautasítja a segítséget. Ő valójában részvétet akar, sajnálatot.
Aki azt mondja, "megvagyok", az nincs meg.
Én azt gondolom, hogy az ember legtöbbször úgy cselekszik, amilyen, és nem úgy, amilyen lenni szeretne. És aki ezt felismeri, és a különbséget megpróbálja áthidalni, egyedül az képes arra, hogy jobb ember legyen.
Nem mindig attól kapod vissza a jót, akinek adtál. És ez egyáltalán nem baj.
Facebook
Pinterest