Idézetek az emberismeretről
Megbízhatatlan, ostoba teremtmények vagyunk, a rossz emlékeket gyorsan elfelejtjük, és istenáldotta tehetségünk van önmagunk elpusztításához.
Az élet már csak ilyen. Az ember azt hiszi, ura a helyzetnek, szépen, precízen ki van jelölve az útvonal, amit be fog járni. Aztán egy szép napon autókázik a sztrádán, és egyszer csak: bumm! Valaki belerohan hátulról. Az ilyesmit nem láthatjuk előre. Ilyenek az emberek is. Kiszámíthatatlanok. Hiába érezzük úgy, hogy valakit ismerünk, mint a tenyerünket, hiába vagyunk biztosak az érzéseiben, a reakcióiban, attól még okozhat meglepetést.
Az emberek nem változnak. Olyanok, amilyenek, és ezen nem segít semmilyen varázsital, semmilyen hókuszpókusz. Az van, amit látunk. Persze bizonyos szokásokon lehet finomítani, lehet őket kordában tartani. (...) A többi jellemvonásunk viszont köszöni, jól van.
Ha egy ember papnak nevezi magát, de az egész vagyonodra igény tart azért, hogy a kultusza tagjává válhass, akkor ő egy hamis próféta.
Az állatok nem tudnak egyszerre hűségesek és hűtlenek lenni. Az ember rendelkezik ezzel a képességgel: egyszerre tud szeretni és gyűlölni, hűséges és hűtlen lenni. Az ellentétes érzések és az ellentmondásos cselekedetek az emberi természet egyedi és alapvető jelentőségű jellemzői.
Néha azok, akikről nem képzelünk semmit, tesznek olyasmit, ami mások számára elképzelhetetlen.
Az emberek nem születnek terroristának. És nem is lesznek terroristák egy csapásra. De lépésről lépésre, mint amikor a földműves ültetésre készíti elő a földet, úgy alakul az életük, hogy egyre inkább hajlamosak befogadni a terrorizmus magvait.
A zárkózottak nem beszélnek... inkább cipelik.
A székelynek most is az a gúnyneve, hogy "góbé". Kivált, ha valami olyan dolgot kér, amit már más minden ember megkapott; csak még ő nem. Akkor "góbé". Vagy ha igazsága van, és azt erőlteti: akkor "góbé". Vagy ha éppen olyan okos dolgot ejt ki, amire más nem jött rá, akkor éppen: "góbé".
Van egy magyar népfaj, mely a legszélsőbb határszélt foglalja el keleten: a székely. Kitűnő sajátságokkal elhalmozott egy nép. Magyarabb valamennyinél, mert se vérébe, se nyelvébe, se szokásaiba nem vegyült soha semmi idegen. És amellett megvannak benne minden nemzetnek a jó tulajdonai. Honszerető, szabadságvágyó, mint a svájci; szavatartó, hidegvérű, mint az angol, okos, vállalkozó, számító, mint a zsidó; jó katona, mint az arab; mértékletes, józan, szorgalmas, mint a porosz; magán segíteni tudó, idegentől irtózó, mint az olasz; találékony, mint a jenki; tiszta, mint a hollandi; demokrata, szabadelvű, mint a francia; és kitartó mint az orosz; és mindenek felett szapora, mint a zsidó és a szláv; vallási türelem dolgában pedig előtte van minden nemzetnek a világon.
Az ember érdekes. Nem maga az ember, hanem a mechanizmusok, amelyek kordában tartják az emberi szenvedést, elragadtatást és más üres, csillogó főneveket.
Az elbeszélő legtöbbször hősei pártján áll, a mindentudó elbeszélő pedig mindig hősei pártján áll. Nem tehet mást: tudja, hogyan fog végződni az egész, a mindentudás pedig kegyességre ítéli az embert. Nem lehetünk egyszerre mindentudók és kegyetlenek.
Emlékekből állunk. (...) A beszédünk, a reakcióink egyes helyzetekre mind az emlékezetünkbe vésődött minták alapján történnek. Az ember üres lapnak születik, és teleírt könyvként hal meg.
Egy fanatikus embert soha nem fogsz tudni meggyőzni. A vakhit leállítja az ember minden intellektuális működését.
Bizonyos fokig mindnyájan becsapjuk önmagunkat: senki sem bírja el a teljes igazságot úgy, hogy ne vágja meg magát, bármerre fordul.
Facebook
Pinterest