Idézetek az emberismeretről
Hányan esnek bűnbe csak azért, mert nem tudják elviselni, hogy nincs igazuk!
Bizonyos emberek rosszul tűrik a hatalmat maguk felett: él bennük egy mániás vágy arra, hogy azt csináljanak, amit akarnak. Ezzel kezdődik az emberiség története is: "Csak két fa gyümölcséből ne egyetek", mondta az Isten. Mi a válasz? Csakazértis... Még az Isten hatalmát sem fogadom el, és azért is eszem abból, amiből nem lenne szabad. Az emberek egy része ilyen, de nem mindenki. Van, akinek éppen az ad biztonságot, ha pórázon van, létezik egy hatalom, akitől függ, aki védi, aki gondoskodik róla, és főleg felmenti a gondolkodás alól.
Az egészséges viselkedésbe beletartoznak a hibák is.
A mindig reménykedők sehogy sem tudnak összebarátkozni egy olyan világgal, ahol a jóság helyébe nagylelkűség, a gyöngédség helyébe férfias hallgatás, a bajtársiasság helyébe magányos bátorság lép.
Egy ember mindig azon az egyensúlyon mérheti le magát, amelyet testi szükségletei és szellemi igényei közt képes megteremteni.
Az emberi agy hozzá van szokva, hogy bizonyos mennyiségű feszültséget elviseljen. A krízisek, amikor például egy alapvetően tisztességes emberből bűnöző lesz, mindig valami kis semmiség miatt szoktak kirobbanni. Ezért van az, hogy a legtöbb bűntett érthetetlen. Mert az okuk tíz esetből kilencben az a bizonyos kis semmiség, az a kicsi többletteher: az utolsó csepp a pohárban.
A régészt mindig fel lehet ismerni. (...) Soha nem az eget nézi, nem is a hegyeket, és nem érdeklik a természet szépségei. Lehajtott fejjel jár, mindig keresgél.
Bármennyire távol tartja magát az ember mindenfajta erkölcsi és társadalmi előítélettől, nem vonhatja ki magát a hatásuk alól, sőt a legjobbakhoz (mert vannak jó és rossz előítéletek) hozzá is igazítja az életét.
Az embert éppúgy meghatározzák a színjátékai, mint az őszinteségi rohamai.
Az ember mindig jobban fél attól a bajtól, amely érheti, mint attól, amely már utolérte.
Úgy tartják, a kísértésnek ellenállni... az az igazi jellempróba.
A XIX. század második felében valaki, elbizakodván a tudomány nagy eredményeiben, feltette a kérdést: "íme, tudjuk már, milyen a fű és a fa és milyenek az állatok - lássuk hát, milyen az ember?" És a méltatlan kérdésre, mert az óvatos és körültekintő tudomány elodázta a választ, kotnyelesen megszólalt a Művészet, és nagyképűen úgy tett, mintha őt kérdezték volna. És megszületett a naturalista regény: Zola, Balzac, Flaubert.
A maszk alatt nem csak egy ember van, a maszk alatt egy eszme rejlik.
Az igazán nagy harcok nem mások előtt zajlanak, hanem mélyen, legbelül. Olyan csatákat vívunk, amikről mások talán nem is tudnak, hiszen nem érzékelik, mi meg inkább megtartjuk őket magunknak. Azt hiszik, hogy ismernek, de csak a felszínt látják. Ítélkeznek, közben semmit sem tudnak. Nem látják azokat a könnycseppeket, amik meg sem születnek, csak belülről kínoznak. Ők bizony a legalávalóbbak. Szétrombolnak mindent benned, fájdalmat okozva, miközben soha nem születnek meg.
Azokat becsülik, akik nagy dolgokat vittek véghez. De még inkább kellene becsülni azokat, akik olyanok, amilyenek, de türtőztetni tudták magukat s nem hajtottak végre nagy gaztetteket.
Facebook
Pinterest