Idézetek az emberismeretről
Csodálkozom, mi mindenre képesek az emberek, még akkor is, amikor az arcukon könnypatakok csorognak, ők támolyognak tovább, köhögnek, keresnek, és találnak.
- Egy idióta vagyok. - Nem, Papa. Csak ember.
Minden leheletnyi kép és suttogás egy kis ablak, melyen át rálátást nyerhetsz természetünk egy-egy szeletére.
Magyarországon az egy főre jutó bunkók száma: kettő.
Szerintem az igazi szerető adni akar. A szerelem lényege nem az, ki mit kap. Nem könnyű kitalálni, mi jó a másiknak. Sokáig tart, míg rájövünk, de megéri.
Túl sok jó ember maga is meghal kissé, amikor elveszít valakit.
Nem hiszem, hogy a szavak megérintik az embereket. Talán semmi sem érinti meg őket.
Az ember nem érezheti jól magát, csak a saját jóváhagyásával.
Nem számít, hogy szenátor vagy ajtónálló, senki nem immúnis a meleg mosoly és a kemény kézfogás ellen.
A gyerekeknek nincsenek és nem is lehetnek világos fogalmai róla, milyenek vagyunk mi, nagyok. Mintha Olümposz ködében élnénk, számukra elérhetetlen és megérthetetlen világban. (...) Annál nagyobb a csalódásuk, mikor később, serdülőfélben, rádöbbennek egy nap, hogy a felnőttek is milyen korlátoltak, kicsinyesek, irigyek, hazugok, kegyetlenek - nincs Olümposz, nincs két világ, csak egyetlenegy.
Még a jó ember is, ha nem látja be hibáját és igazolni akarja magát, szörnyeteggé válhat.
Az ember legyen következetes és ne csessze el. A legtöbben így buknak meg. Nem bírják annak a nyomását, hogy valójában megszerzik, amit akarnak, úgyhogy amikor azt látják, hogy közel a cél, valamit elcsesznek, nehogy elérjék.
Azoknak, akik egyfolytában gyűjtik a lájkokat - ahogy ők szokták mondani, "lájkvadászoknak"- szükségük van a visszacsatolásra másoktól, hogy kellőképpen humorosak, szépek, kreatívak, ügyesek... amikor például egy befolyásolható, megfelelni vágyó ember kiposztol valamit, majd egy olyan valakitől kap lájkot, akitől soha korábban, azt kezdi hinni, hogy tetszik a másiknak, és sikongat egy hétig. (...) Azt hiszi, hogy menő, király, kúl. És nem látja azt, hogy egy egész rendszer vizsgálja a fogyasztói szokásait, hogy továbbra is megállás nélkül fogyasszon.
A dicséretet örömmel, a bírálatot bosszúsággal fogadjuk, pedig a józan ész szerint éppen fordítva kellene eljárnunk.
Ironikus (és talán természetes is), hogy a kutatási eredmények szerint olyan területen bírálunk másokat, ahol magunk is ki vagyunk téve a megszégyenülésnek, és főleg olyanokon köszörüljük a nyelvünket, akiknek a mienknél is rosszabbul megy a sora. (...) Azért vagyunk egymással kegyetlenek, mert egymást használjuk ugródeszkának, hogy meneküljünk saját vélt szégyenletes hibáinktól.
Hogyha szeretek egy férfit, észreveszem lelke mélyén a királyfit. Miért? Mert azt szeretem benne! A békát nem lehet szeretni! Nő még nem szeretett férfit azért, mert pitiáner, önző, aljas, ügyeskedő, erőszakos, mert hazug vagy becstelen. A szeretet még az "ősi világból" való - és ezért szeretni csakis az értéket lehet. A szépet, az igazat, a valóban erőset. S ha én, mint nő, meglátom a békában a királyfit - mert meglátom, ha szeretem, nincs mese! -, még nehezebb helyzetbe kerülök. Mert észreveszi rajtam, hogy látom az ő elárult valóját. Kritikát olvas ki a szememből. Leleplezést. Olyan tükre leszek, amelybe nem szívesen néz. Ellentétben a mesével, minden békát halálosan feldühít, ha a királyfit megpillantják benne.
Facebook
Pinterest