Idézetek az emberismeretről
Éppen a szerencsétlenség adta megvilágosodás kell ahhoz, hogy egy embert meglássunk igazi valójában?
Nem furcsa, hogy a biztonságérzet mindig épp akkor tölti el az embert, amikor küszöbön a nagy megrázkódtatás?
Legtöbbször azt a tudatlanságot kell megbocsátanod másoknak, és különösen magadnak, ami károkat okoz. Az emberek nem csak tudatosan bántanak. Legtöbbször nem tudják, hogyan csinálhatnák másképp a dolgokat; nem tudják, hogyan legyenek mások, jobbak.
Onnantól kezdve, hogy valaki egy erősebb hit, egy fegyelmezett rendszer szerint él, amiben vannak szabályok, azt megpróbálja a környezetére is ráerőltetni.
Nem tudunk megváltoztatni másokat, de hatással lehetünk rájuk. Soha nem szabad elválasztani ennek a kijelentésnek az első felét a másodiktól.
Amikor beismerjük hibáinkat, nem a kudarcunkat ismerjük el, hanem azt, hogy emberek vagyunk, akikben megvan a lehetőség a kedves és önzetlen, illetve az önző és bántó magatartásra egyaránt.
Ahogy egyes embernek fenékig ki kell kóstolnia a gonoszat, hogy valójában jó tudjon lenni, úgy az emberiségnek is végig kell haladnia a gonosz országán, mielőtt a jó országa eljöhet.
Mindenki úgy gondolja, hogy igaza van. Mindannyian virágzó teljességgel ülünk tudatunk csarnokának a közepén.
Minden ember egy másik csillag. Sőt, egy másik naprendszer. Nincs olyan csillagközi utazás, amellyel fölfedezhetnéd a másik embert. Érezni a bőrével, hallani a fülével, nézni a szemével lehetetlen, mert ő egészen mást érez és hall és lát, mint te. Minden más benne. Hiába a barátod. Hiába a szerelmed.
Vannak emberek, akik úgy vélik, hogy nem a tetteik a fontosak, hanem a látszat.
Úgy képzelem, minden embernek van valamilyen belső határa, amelyen belül mértéke van a jónak és a rossznak. Egyáltalán, mindennek, ami lehetséges az emberek között. De neked nincs határod.
Az élet szerencse, a halál balszerencse, az ember tehet magáért valamit, de nem sokat, és néha gőgből azt sem teszi meg.
Már eleve szép eredmény, ha életünk során találunk akár csak egyetlen területet, melyre leszűkül az érdeklődésünk.
A könnyű élet, a béke hamarabb megfojtja az embert, mint a kötél.
Te vajon képes vagy rá? Képes vagy erre a közömbösségre? Én azt hiszem, nem. Azt hiszem, mindig is foglalkoztatni fog valami. Kapaszkodni fogsz az életbe, és nem veszel tudomást a halálról, amelyből minden élet származik. Keresni fogod a szerelmet, féltékeny leszel és bosszút akarsz állni, mert tündöklő színeid mélyén a kétségbeesés sötét tengere rejlik, és mert a te utad a szenvedély útja.
Facebook
Pinterest