Ha elzárok egy utat a gyerek elől, akkor egy másikat kell nyitnom előtte, mégpedig az ő vágyai és hajlamai irányában.

Hat-nyolc-tízéves gyerekek nagyon ritkán romlottak, vagy tán sohase azok. Az egyik jobban, a másik kevésbé igazodik a felnőtt világrendhez, a nagyok akaratának erővonalaihoz.

A gyerekeknek nincsenek és nem is lehetnek világos fogalmai róla, milyenek vagyunk mi, nagyok. Mintha Olümposz ködében élnénk, számukra elérhetetlen és megérthetetlen világban. (...) Annál nagyobb a csalódásuk, mikor később, serdülőfélben, rádöbbennek egy nap, hogy a felnőttek is milyen korlátoltak, kicsinyesek, irigyek, hazugok, kegyetlenek - nincs Olümposz, nincs két világ, csak egyetlenegy.

Lehet, hogy nekem túl érzékeny rá a fülem, de sokszor egy-egy ártatlan megjegyzés sérti. Gúnyt vagy lenézést sejtek mögötte, annak a tőlem idegen erkölcsi felfogásnak a gőgjét, mely jámbor ostobaságnak, sőt szégyennek tartja, ha egy családban sok a gyerek.

El-eltűnődöm néha: mi teszi egy apa, egy anya gyerekeit annyifélékké? Az enyémek is mind élesen elütő jellemek, hiába keltek és nőnek egy fészekben.

Nincs megírva senkinek a sorsa: változatok végtelenjét kínálja az élet. Lehetőségekkel és kockázatokkal teljes - épp ez a gyönyörű benne.

Az igazi jó kalandokat mindig a véletlen hozza, de ritkán hozza helybe. El kell indulni valamerre, hogy találkozzunk velük.

A legigazibb örömök mégiscsak azok, amelyeket nem lehet pénzen megszerezni.