Idézetek az emberismeretről
Az emberek nem rosszak, és az emberek nem jók. Az emberek: emberek. Élni akarnak, és úgy élnek, ahogy tudnak.
Az emberi természet olyan, hogy mindig kiharcol magának önfeledt pillanatokat.
Semmi sajnálat, semmi szomorúság: nem változott semmi. Rájöttem, hogy ahányszor úgy éreztem, bámulnak az emberek, az arcuk csak absztrakt kép volt. Egyik sem volt tükör, hogy visszaadja a kifejezést, amiről azt gondoltam, csak én viselek, az érzéseket, melyeket csak én éreztem.
A kívánságokat nem lehet tetszés szerint előhívni vagy elnyomni. A legmélyebb mélységeinkből törnek elő, mint minden szándék, akár jó, akár rossz. És észrevétlenül születnek.
Senki sem annyira őrült, hogy ne találna egy még őrültebbet, aki megérti őt.
Minél alaposabban vesszük szemügyre az emberek cselekvéseit, annál nyilvánvalóbbá válik, hogy egyszerű, rekonstruálható mintázatokat követnek, amelyeket átfogó törvények uralnak. A kockadobást vagy a tombolát el is felejthetjük mint életünk metaforáit. Gondoljunk magunkra úgy, mint automata vezérlésre kapcsolt, álmodó robotokra, és sokkal közelebb kerülünk az igazsághoz.
Ma többet tudunk a Jupiterről, mint a saját szomszédunkról. Valóban, előre tudjuk jelezni egy elektron pályáját, ki-be tudunk kapcsolni géneket, képesek vagyunk robotot küldeni a Marsra, ám tanácstalanul tárjuk szét a kezünket, ha olyan jelenségeket kell előre jeleznünk vagy megmagyaráznunk, amelyekről pedig a legtöbbet illene tudnunk, nevezetesen embertársaink cselekedeteit.
Sajnálatos módon a felvilágosodás forradalma megtorpant a természettudományok kapuinál, soha nem érte el azt a területet, amely pedig ma már egyre fontosabbá válik, nevezetesen az egyén és az emberi társadalom működését. Embertársaink viselkedésében a nap mint nap megfigyelhető események sorozata ma éppoly titokzatosnak és érthetetlennek látszik, mint a tizenötödik században a csillagok mozgása.
Ez történik akkor, amikor két ember összebarátkozik. Vagy ha szerelmes leszel. Egyszerre felületessé válsz, és eltávolodsz a realitástól. Elveszíted a kritikai érzékedet, az önkritikát is, céltalan dolgok történnek, csak azért, mert te boldog vagy. Azért, mert örömöt érzel, és - ahogyan azt mindenki tudja - ez közel áll a butasághoz.
Az emberek minden korban más-más eszmékkel fűszerezik a keserves életet, hogy még élvezhetetlenebbé tegyék.
A legtöbb ember megjátssza magát, álarcot visel, ám a színjáték során elveszíti saját egyéniségét.
Nagyon nehéz hinni abban, hogy a dolgok megváltozhatnak. Mindenkinek könnyebb a kitaposott ösvényt járni, mint elismerni, hogy esetleg már régóta rossz úton halad.
A beteg és gyönge ember lázadása volt ez a szembeszegülés az órarenddel és a szokásokkal, a szerzés kényszerével és a fegyelem diktátumával. Gyenge volt s ezért makacs. Nem volt képes fölfedezni a fegyelem örömét, mert ez az igazodni tudó győztesek öröme.
Túl sok az ötlet, a dolog, az ember. Túl sok irányba mehetünk. Azt hiszem, hogy azért szeret az ember rajongani valamiért, mert úgy kiválogatódik, kezelhetőbbre csökken a környező világ mérete.
Facebook
Pinterest