Idézetek az emberismeretről
Folyton mindenkit csak nevelnek vagy továbbképeznek. Így születnek az önálló ötletek és gondolatok az agyakban. Hazajönnek, s azt mondják, amit gondolnak. Csakhogy az a baj, hogy gondolkodni nem tanították meg őket. Legalábbis a legtöbbjét nem.
A nőknek sokkal rosszabb soruk van a világban, mint a férfiaknak. Sebezhetőbbek. Gyerekeket szülnek, és aztán aggódhatnak egyfolytában a gyerekeik miatt. Amint elveszítik szépségüket, a férfiak, akiket szeretnek, többé már nem szeretik őket. Elárulják, elhagyják, félrelökik őket. Én nem hibáztatom a férfiakat. Magam is ezt tenném. Nem szeretem azokat az embereket, akik öregek, csúnyák vagy betegek, vagy akik nyavalyognak a bajaik miatt, vagy akik nevetségesek, és páváskodnak, megjátsszák, hogy milyen fontos meg értékes emberek. Azt mondod, kegyetlen vagyok? A világ kegyetlen! S előbb-utóbb velem is kegyetlen lesz!
Bár ha belegondolok, jobban illene hozzád a Hókirálynő. Könyörtelen, eltökélten megy a saját feje után, nem ismer se irgalmat, se kedvességet, de még a szánalom csíráját sem.
Én nem tudom, hogyan álljak hozzá. Miért nem tudja élvezni az életet? Régen olyan jól megvoltunk együtt... rengeteget bolondoztunk... És most mintha kicserélték volna. Hogyan változhat meg ennyire az ember?
Töprenghetünk, okoskodhatunk, nincs sok értelme. Úgysem aszerint cselekszik az ember, ahogy gondolkodik, nem fontolgatja a lépéseit, inkább a szívére hallgat.
Cseppet sem könnyű jól megítélni valakit pusztán abból, amit mások mondanak róla.
A szép is csúffá válhat a csúf is megszépülhet a jó bitangba mehet a rossz nemeset szülhet. A mocskos tisztulva él a tiszta mocskolódik álorcájuk mind lehull - már látjuk a valódit.
A féltékenység és a bírásvágy a legmélyebb indulatok az emberi lélekben.
Az agy nagy szélhámos, ráadásul kifogyhatatlan repertoárral rendelkezik.
Nekem sose sikerült megváltoztatnom senkit, szerintem nem is lehet. Úgyhogy az a legjobb, ha emiatt nem fáj a fejem, nem igaz?
Az élet tragédiája éppen az, hogy az emberek nem változnak.
Az emberi jellem, mon cher, változik. Erősödhet és torzulhat. Hogy milyen is az ember, az csak akkor válik el, amikor próbára teszik... vagyis akkor, ha kiderül, hogy megáll-e az ember a maga lábán vagy sem.
Az ember nem tudja csak úgy kitörölni magából azt, ami egyszer megtörtént. Nem tud úgy tenni, mintha bizonyos dolgok nem történtek volna meg.
Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.
Furcsa rugók mozgatják az emberi természetet.
Facebook
Pinterest