Idézetek az emberismeretről
Amikor az embernek mindent meg kell köszönnie, meg folyton olyanokat mondani, hogy milyen kedves tőled, meg hasonlók, akkor az ember belülről egy kicsit megrothad, és a változatosság kedvéért úgy szeretne egyszer jól odamondani... De amikor végre alkalma nyílik rá, a fejébe száll, és azon kapja magát, hogy túl messzire ment.
Az ember egyszerűen kíváncsi. Én, tudják, hiszek egy hely hangulatában. Az emberek gondolatai, érzései beszivárognak a bútorokba, a falakba.
Aki klisékben gondolkodik, csak azt meri érezni, ami tipikus.
A fakukacnak nem olyan a természete, hogy megelégedjék a fa erezetének szemlélésével.
A kígyó mondta: van, aki csak találkozik vele, de van, aki magában hordja a kígyómérget.
Úgy látom, fajtársaink mindenkor Isten nevében vitték véghez a legördögibb gazságokat, ontottak vért és beleket, máglyáztak, bitóztak, sortüzeztek, s mindeközben zászlót, keresztet lengetve-lóbálva üvöltözték, hogy hit, haza, szeretet, összefogás. Fajtánk hiperfejlett hazudozó. Intelligencia kapacitásunk zömét újabb és még újabb gurítások, átejtések, vakítások, maszlagolások kiagyalására fordítjuk.
Ha közelebbről megvizsgáljuk, hogy mi történik a világban, akkor rájöhetünk, hogy minden intelligenciája ellenére az ember valójában a legostobább állat, hiszen nem érti önmagát. A kutya tudja, hogy mit kell egy kutyának csinálnia, és a macska is érti, hogy mit kell tennie. Minden állat tudja a dolgát, és csak azt teszi, amit tennie kell. Mi viszont nem ismerjük igazi feladatunkat, sem igazi utunkat ezen a világon, helyette csupán önmagunknak élünk.
Annyi embert ismerünk az újságokból! Mindenki áhítatos tisztelettel bámulja őket. Nem látszik rajtuk, pedig komplett hülyék. Én tudom. Meglepődne, ha sejtené, mekkora hibát követett el egyik-másik nagykutya.
A legtöbb ember fél egyedül lenni. Engem viszont szabaddá tett, erőssé és sebezhetetlenné.
Sokat elbírunk, de aztán egy egészen apró teher alatt összeroppanunk.
Az emberi természet különös tulajdonsága, hogy akármennyire rejtegeti, csak kibújik a véka alól.
A rend utáni vágy képmutató ürügy, melynek leple alatt a heves embergyűlölet kitombolhatja magát.
Olyan világban élünk, amelyben az emberek nem tudják, mit akarnak, de készek érte elmenni a pokolba is.
Ha olyan végeredményt kapunk, ami nem tetszik nekünk, megbüntetjük azt, aki annak az egésznek az oka volt. Csak hogy levezessük valamivel a feszültségünket.
Az, aki tudja, hogy kell hízelegni, rágalmazni is tud.
Facebook
Pinterest