Idézetek az emberismeretről
Csak jó cselekedetekkel lehet az emberek közötti falakat ledönteni.
Az olyan ember, akinek erős akarata van, ki tud emelkedni a környezetéből.
Az ubuntu szellemében cselekvő ember nyitott és segítőkész, másokkal szemben pozitív, a többiek képességeit és lehetőségeit nem érzi fenyegetésnek, megfelelően magabiztos, mivel tudja, hogy egy nagyobb egész része. Megalázónak érzi, ha másokat megszégyenítve, megalázva, megkínozva vagy elnyomva lát.
Szépen hangzik, hogy az ember mindenét feláldozza egyetlen dologért, de mindazonáltal becsapós is. Hiszen az ember maga éppen ebből a mindenből áll össze. Aki mindenét elveszíti, magát veszíti el.
Talán sohasem vagyunk annyira természetesek, mint mikor szerepet játszunk.
Bolond az, aki a saját világában él. Mint a skizofrének, a pszichopaták vagy a mániákusok. Vagyis, akik különböznek a többiektől.
Minden igazi pesszimistában egy beteg, impotens ember rejtőzik.
Mi, emberek, tudod, olyanok vagyunk, mint a dióhéj: ha nem a megfelelő időben akarod erőszakkal felnyitni, olyankor ez majdnem lehetetlen, de amikor már megérett, csak jó helyen kell meglegyintened és könnyen kinyílik.
Csak kétféle ember igazán elbűvölő: az, aki mindent tud a világon, és az, aki semmit sem tud a világon.
Ha azt mondjuk egy gyereknek, hogy ne nyúljon a kályhához, mert megégeti magát, a gyerek hozzányúl a kályhához, és tényleg megégeti magát. Nos, nézetem szerint ezt műveli a homo sapiens is, időtlen ideje.
Nem hiszek az önsajnálatban. Csak azoknak való, akik nem tudnak mit kezdeni az idejükkel.
Az emberek nem születnek jónak vagy rossznak. Talán hajlamosak rá, hogy ilyenek vagy olyanok legyenek, de az számít, ki hogyan éli le az életét.
Ha valami nagyon erős hatással van ránk, akár jó, akár rossz dologról van szó, az ember mindig szeretne beteg lenni.
Minél öregebb leszek, annál szilárdabbul meg vagyok győződve afelől, hogy nincs meghatóbb, nevetségesebb, abszurdabb és csodálatosabb teremtmény az embernél.
Nehéz felismerni, hogy ki úszik együtt önként az árral.