Idézetek az életről
Vajon nem tévedtem mellékvágányra? Hol szaródott el minden? Vár rám valaki valahol? A három testvérem bátorított és felrázott kicsit, és én úgy tettem, mintha segíthetne rajtam a jó szándékuk. (...) Mert az élet, végül is, mégiscsak egy blöff, vagy nem?
Az első pohár után olyannak látod a dolgokat, amilyenek, A második pohár után olyannak látod őket, amilyennek szeretnéd őket, A harmadik pohár után olyannak látod őket, amilyenek valójában, S ez a legszörnyűbb dolog a világon.
Az életben történnek igazságtalan dolgok. Nem láthatunk minden golyót, amit kilőnek ránk.
Az élet nemcsak a túlélésről szól, hanem magáról az életről.
Az életnek az a sajátossága, hogy életveszélyes.
Életvezetésünk legnagyobb csapdája, önbecsapása az "átmeneti korszakok és helyzetek" kultusza. Gyakran úgy nyugtatjuk meg magunkat, úgy próbálunk szabadulni napi rossz érzéseinktől, hogy adott életszakaszunkat átmenetinek nyilvánítjuk. (...) S nem vesszük észre, hogy egész életünk átmeneti korszakokból áll, mindig történik valami, amire hivatkozva felmentést adhatunk magunknak. Mélyen át kellene éreznünk, hogy nincsenek átmeneti korszakok, minden napunk az életünk legvalódibb része: ez az életünk.
Aki megismeri a testet, az életet, az a halált is megismeri. Mert aki a halál és betegség iránt érdeklődik, ezzel voltaképpen csak az élet iránti érdeklődését fejezi ki.
Az élet, amit éltem, nem dominók-e, amik nem azért és úgy dőlnek el, mert úgy és akként akarom, hanem egészen egyszerűen azért, mert ezt kell tenniük - mert nincs más választásuk.
Furcsa, hogy a kor előrehaladtával az ember mennyire másképpen gondolkodik a sorsról és a végzetről. Fiatalon még meg vagyunk győződve arról, hogy az élet csupa választási lehetőség. Ott állunk megannyi ajtó előtt, kinyitunk egyet, mögötte még több ajtó, ott is választunk egyet és így tovább. De nemcsak azt választjuk ki, hogy mihez akarunk kezdeni, hanem azt is, hogy mivé akarunk válni. És igazából még az sem zavar, ha hangos csattanással időről időre bezárul mögöttünk egy ajtó. Ahogyan az sem, hogy az ajtók közül sok ugyanoda vezet, ahová történetesen egy másik is. És az sem baj, ha az ajtó zárva van, hiszen ott van a többi, lehet újra próbálkozni. Az, hogy a választási lehetőség csupán illúzió, fel sem merül bennünk, hiszen csak azt akarjuk megtudni, hogy mi van az ajtó mögött, a mögött, amiről azt reméljük, hogy közelebb visz a titok nyitjához. Amíg ifjú az ember, így tekint az életre. Aztán valamikor, amikor az ember nagyjából az élete feléhez ér, megváltozik. Kétségek, csalódások, kudarcok, felesleges ismétlődések veszik át a kíváncsiság helyét. Lassan kezdjük felfogni, hogy már több ajtó van zárva előttünk, mint ahányon még benyithatunk. Egyre többet tekintünk hátra, ahelyett, hogy előre néznénk. Ami eddig jelentéktelen volt, annak hirtelen óriási súlya lesz.
Az élet irtózott a tökéletes pontosságtól, halált sejtett benne.
Az életet hiába hasonlítjuk cipőhöz vagy vegytisztító intézethez, mégiscsak másért örülünk neki.
Képzeld el, hogy az élet egy játék, amiben öt labdával zsonglőrködsz. A labdák neve: munka, család, egészség, barátok és tisztesség. Mindegyiküket a levegőben tartod. Ám egy nap megérted, hogy a munka gumilabda. Ha leejted, felugrik. A többi - a család, az egészség, a barátok és a tisztesség - üvegből van. Ha az egyik lepottyan, megmásíthatatlanul megkarcolódik, megreped vagy akár ezernyi darabra is törhet. Csak akkor kezdheted megteremteni az egyensúlyt az életedben, ha valóban megérted az öt labda leckéjét.
A halál élményének végső soron azonosnak kell lennie az élet élményével, másképp csak kísértetjáték.
Az élet nem egyéb, csak magányos bolyongás a végtelen pillanat mélyén, ahol nem változik a fény.
Mindig az a jó, amit szeretettel művelünk. Voltaképpen csak addig is élünk, míg valamit becsesnek érzünk
Facebook
Pinterest