Idézetek az életről
Talán nem merőben véletlen, hogy itt vagyunk. Talán az sem csupán a sors szeszélyének tudható be: meddig vagyunk itt. Addig is: legyünk itt jól. Lehetőleg nem ártva sem másnak, sem magunknak. Szemlélődjünk, és tűnődjünk el mindazon, akik-amik csak itt, csak most, és csak addig vagyunk - míg itt vagyunk. Így akár azt is megsejthetjük: ez nem minden; lehet valami az itt-és-most létünkön túl is.
A legtöbb film (...) arra emlékeztet, hogy miért is vagyunk itt. Hogy mennyire értékes és veszéllyel teli az életünk. És mennyire szerencsések vagyunk, hogy itt vagyunk egymásnak.
Azt hiszem, ha az ember őszintén megvallja, hogy mit akar az élettől, akkor azt az élet többnyire meg is adja.
Vajon van-e élet az álmok után?
Furcsa, hogy néha miket produkál az élet, nem? A kétkedő hinni kezd és fordítva.
Az életnek azért tanítómestere a történelem, hogy tanuljunk tőle.
Tapasztalatból állíthatom, hogy az ember mindig szörnyen akar valamit, ami nem akar összejönni. Amikor viszont ész nélkül menekül valami elől, hirtelen szembetalálja magát vele. Persze ez csupán puszta általánosítás.
Az életet ne úgy tartsd távol magadtól, hogy elbújsz előle, mert észrevétlenül utánad kúszik, vagy váratlanul összeroppantja rejtekhelyedet.
Bármennyire fájdalmas, bármennyire szomorú ezen az érthetetlen világon élni, mégis gyönyörű, s mi mégis roppantul szeretnénk boldogok lenni és egymást szeretni.
Mi a célja annak, amit én itt üggyel-bajjal véghezviszek? Miért kell ennyire megveszekedetten élni?
Az előző életből való kapcsolat kis dolgokban is megjelenik, egyszóval semmi sem puszta véletlen ezen a világon.
Eltökélted magad, és most a döntést át kell vinni a gyakorlatba. Végül is a te életedről van szó. Alapjában véve te döntöd el, mihez kezdesz vele.
A halállal ér véget az ember tanulási, bölcsülési folyamata is, és ha máskor nem, hát akkor kétségtelenül megtudjuk, hogy melyik jobb: hinni vagy hitetlenkedni?
Hiszem, hogy az emberi élet nem ezen a földön kezdődik, és nem ezen a földön végződik. Bolygunk és küzdünk itt, s nem tudjuk, miért.
A történelem tanulsága, hogy az emberi faj könnyben és vérben újhodik meg. Minden nagy viharban sok a törés, romlás, pusztulás. Termések sárban verődnek, nyájak szerteszóródnak, fák kiszakadnak tövestül, sziklák leomlanak, és zúznak élőket. Mennyi kár, mennyi siralom az omladékokon! De ha a vihar elzúgott, éltető erővel teljesedik meg a levegő. A ledőlt fa gyökere háromszorosan hajt, s az emberi lélek munkára buzdulva folytatja életét.