Idézetek az életről
Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztgetjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez. - Merre? S véljük, hogy semerre. Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél. - Istenem!... De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk. - Hova jutok?! S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet.
Az élet olyan, mint a mellény: ha rosszul gombolta az ember, hiába keresi rajta a hibát. Ki kell gombolni végig az egészet, és kezdeni elölről.
A beteg mozdulatlan szemmel a mennyezetet nézte, és arra gondolt, hogy milyen furcsa is ez a szó: élni. Egyetlen értelme van csupán, és mégis minden embernek egyebet jelent.
Mert mi fontos? Az élet. Más semmi, csak az az egy. Az élet: a nyugodt és megelégedett élet, melyben az ember békét köt önmagával és a világgal, és nem vágyik sehova és semmire, még arra sem, hogy teljék az idő. Ezt talán boldogságnak lehetne nevezni, pedig nem az. A boldogság már nyugtalanító és aggodalmat ébreszt. Félelmet, hogy egyszer véget ér. A nyugalom az maga a végtelenség, bölcs, szelíd, emberséges élet: úgy folyik, hogyha közben véget érne, nem is venné talán észre az ember.
Az élet legnagyobb tudománya az el nem csüggedés, a remény megőrzése, az állandó újrakezdés.
Szeretem és érteni akarom azt a két embert, akik a világra hoztak, és adott lehetőségeik között mindent megtettek azért, hogy az életüket hasznossá tegyék. A mi világunk az más világ. De meddig tart? Azt hiszed, örökkévaló? Az elvei, a hitei, az erkölcsei, a divatjai nem lesznek százszorosan nevetségesek nem is olyan sok idő múlva?
Óvakodjunk a győzelemtől. Óvakodjunk minden olyan történettől, amely tapsba torkollik. Számunkra nincs befejezés. A taps elhalkul, a társaság szétszéled, s az élet megy tovább. Hát azt mondom: óvakodjunk a dicsőségtől.
Ha engem kérdeztek, hogy akkor milyen is a jól élt élet természete, egy képen tudom megfesteni. Meleg szobában régi barátok ülnek körül egy asztalt. Túl vannak a remek ételen, s ahogy kortyolják a bort, hátratolják a széküket, kinyújtják a lábukat, és belefolynak a beszélgetésbe. A téma lehet: milyen is a jól élt élet természete?
Facebook
Pinterest