Idézetek az életről
Az élet az egyetlen esély, vedd komolyan!
Megtanulni élni, annyit tesz, mint megtanulni szabadnak lenni. És szabadnak lenni annyit tesz, mint elfogadni a dolgokat úgy, ahogy jönnek.
Ha örökké arra várunk, hogy minden tökéletes legyen, nem kezdődik el igazán az életünk.
Kétségektől mardosó önmagam végre felsóhajtott. (...) Ne űzzem-hajszoljam egyre az újat, ne kérdezzem napról napra, mi lett volna ha... A gyötrő gondolatok felemésztik és porrá égetik az értékes pillanatokat.
Az élet időnként elsodorja az embert, és még ha szeret is valakit, nem találja meg a hozzá visszavezető utat.
Az élet a halál előszobája.
Olyan egyszerű tétlennek maradni. Minek változtatni valamin, ami nagyjából rendben van? Így jutunk odáig, hogy elhisszük, hogy minden nagyjából rendben van, amikor egyáltalán semmi sincs rendben, és összetévesztjük a nyafogást a megoldással, a halogatást a megfontoltsággal.
Néha szenvedéllyel, megszállottan kell a térképet tanulmányozni, hogy láthassuk, merre tartunk, merre tartottak az előttünk járók. Hogy megjegyezzünk minden akadályt és veszélyt. Shakespeare ezt a megszállottságot hívta térképészkedésnek.
Megszületünk, de életünk a halálhoz vezet. Mindössze egyetlen út áll előttünk, abból azonban korlátlan számú kijárat vezet.
Figyeljünk oda, mit mond a gyermek, akit a lelkünkben őrzünk. Ne szégyenkezzünk miatta. Ne hagyjuk, hogy féljen attól, hogy egyedül marad, és nem hallgatjuk meg. Engedjük meg, hogy egy kicsit ő vegye a kezébe életünk irányítását. Ez a gyermek tudja, hogy minden nap más, mint a többi. Hadd érezze újból, hogy szeretjük. Tegyünk a kedvére - akkor is, ha ez azt jelenti, hogy olyasmit kell csinálnunk, amit nem szoktunk, és akkor is, ha ez mások szemében ostobaságnak tűnik. (...) Ha meghalljuk a lelkünkben lakozó gyermek szavát, újra csillogni fog a szemünk.
Tudatosabban lehet élni, és idővel rájössz, hogy megéri. Intuitívnak lenni, menni a szíved után, és rohadtul nem azzal foglalkozni, hogy ki mit mond körülötted. Tanulj meg kívülálló lenni, és csak az utaddal foglalkozni, onnantól nem lesz előtted akadály. Menni kell. Ha pedig valakin érzed, hogy kell neki egy kis löket, igenis tessék megadni azt.
A dolgok elvesztése tesz minket azzá, amik vagyunk. Egy szülő elvesztése. A szüzességünké. Annak, aminek hiszünk magunkat. Az ártatlanságunké. Ezek a veszteségek az első lépések a felnőtté váláshoz. Az élet sokkal bonyolultabb lesz. Ugyanakkor tele lesz lehetőségekkel, és esélyt ad, hogy új kezdetek felé nyissuk meg a szívünket.
Rossz voltál, jó lettél,
Megbántad, ha vétkeztél.
Múltad múlt réges-rég,
Volt mi volt, továbbmentél.
Menj az úton, menj tovább,
Ne nézz, ne nézz vissza már!
Cepeltem a búmat, vittem szakadatlan. "Sirj", mondta a holdfény s én sírvafakadtam.
A dolog akkor kezdődik, amikor az ember még fiatal. Csupa olyat hall, ami nem igaz. Azt kívánják tőle, hogy higgye el: az ember önmagában érték, a személyisége szent, képességei határozzák meg, meddig mehet el, mit tehet, hol, micsoda díjakat nyerhet. Mindehhez csak erőre, bátorságra és becsületre van szükség. Szép mese. Lenyűgöző. Legfőképp azoknak, akiknek nincs semmijük. Mert azok korán megtanulják, mint ahogy szüleik is megtanulták. El kell hinniük, tehát elhiszik.
Facebook
Pinterest