Idézetek az életről
Az élet lutris, mint a cápákkal fürdőzés. Jobb pillanatainkban elhisszük, hogy megúszhatjuk.
Egy rossz cselekedet - és itt a rosszat nem úgy értem, hogy gonosz, hanem elhibázott, rögtön érezteti a hatását: olyan, mint mikor táncolsz, és elvéted a lépést, vagy hamisan énekelsz... fülsértő (...). Ha nő lennék, azt mondanám, hogy olyan, mint ha kötés közben leejtesz egy szemet.
Mindenki csak egyszer él, és egyetlen élete van. Kizárólag saját élete iránt vannak kötelességei, egyébként senki és semmi iránt. De miből áll valójában az élet? Kívánságok és vágyak hosszú sorából. Lehet, hogy ezek sokszor csak képzelt kívánságok és vágyak, mégis egyes-egyedül az a fontos, hogy erősek. Az élet egyetlen értelme, hogy kíméletlenül teljesítsük ezeket a kívánságokat és vágyakat.
Az élet unalmas és céltalan. Mind nagy reményekkel kezdjük, aztán lemondunk ezekről. Rádöbbenünk, hogy előbb vagy utóbb úgy is meghalunk, anélkül, hogy megtaláltuk volna a választ a nagy kérdésekre. Mindenféle bonyolult elméletet dolgozunk ki, amik egyszerűen csak más szempontból közelítik meg a mindennapi valóságot, de közben a nagy és igazi dolgokra vonatkozó tényleges tudásmennyiségünk egy kicsit sem nő. Alapvetően mind rövid és kiábrándító életet élünk.
Sohasem volt jó a bajnak félúton elibe menni. Ti, fiatalok, mindig siettek. Könnyű valamit megtenni, de nehéz meg nem történtté tenni.
Különös (...), hogy milyen örömöt okoz az embernek, ha élénk, fénylő színeket préselhet ki egy palettára, és szétmázolhatja őket egy vásznon! Néha tudja az ember, hogy mit is akar csinálni, és néha nem, de mindig élvezet.
Gyermekkorunkban úgy hittük, ha majd felnövünk, többé nem leszünk sebezhetőek. De hát... élni annyi, mint sebezhetőnek lenni.
Hányszor kell még padlót fognom ahhoz, hogy rájöjjek, már nincs erőm felállni? Hogy már nincs erőm felkelni és tovább harcolni az életemért? Lehetséges az, hogy az ember akkor is ráébredhet, hogy melyik úton kéne haladnia, amikor már nincs elég ereje ahhoz, hogy megmozduljon.
Az élet egy játék - ismerjük meg a szabályokat és játsszunk jól. Egy jó játékos éber, így könnyű számára a tolerancia és rugalmasság, nem ragad le túl hosszú időre bizonyos jeleneteknél, a szabályoknál, vagy bármelyik más játékosnál, megadja a kijáró tiszteletet és figyelmet, de folyamatosan halad tovább. Egy jó játékos a saját szerepét játssza, és nem próbálkozik azzal, hogy a másik szerepét játssza el.
Megszállott vagyok. Újra akarom kezdeni az életem. Még egy lehetőséget szeretnék kapni, hogy megérthessem az új gondolatokat, érzéseket és érzelmeket. Még egyszer nem fogom elfecsérelni magam, csak vedd el a fájdalmamat és hadd kezdjem újra!
Az a legrosszabb, mikor az ember elhárítja magától a felelősséget és tagadja, hogy teljesen meg van zavarodva az elméje. Mindannyian be vagyunk csavarodva, akár elhisszük, akár nem. A legtöbben nem hiszik el. Az élet egy nagyon hosszú utazás, és én tudom, hogy ez van. Hát te?
Mi voltam én? Mik vagytok? Mi az ember? - gyötört a vak számtani művelet s a végtelen elé az életemmel tettem vádló, konok minusz-jelet.
Gandhi mondta egyszer, hogy bármit csinálsz az életedben, jelentéktelen lesz, mégis nagyon fontos, hogy megtedd. Soha nem tudhatod, hogy mi az élet igazi értelme, nem is kell tudnod, csak tudd, hogy van valami értelme az életednek. Minden életnek van értelme. Akár száz évig tart, akár száz másodpercig. Minden életnek. És minden halál a maga módján megváltoztatja a világot. Gandhi tudta. Tudta, hogy az ő élete jelent valamit valakinek, valahol, valahogyan. Azt is tudta, olyan bizonyossággal, amit soha nem is tudhatott, hogy amit tud... tudta, hogy az életet sokkal fontosabb lenne élvezni, mint az értelmén gondolkodni.
Sokszor azt hiszem, hogy életem folytonos "mulasztás" volt. Vagy talán lehet, hogy mindannyiunké az? Ki az, aki azt hiheti, féltében visszanézvén, hogy mindig akkor és ott lett volna, ahol és amikor ott kellett volna lennie, vagy szeretett volna lenni? És azt tette vagy nem tette volna, amit tennie kellett vagy nem kellett volna tennie? Mindig ott lett volna teljes készületben este hétkor a ráosztott vagy magától kreált szerepében életének színpadán, ahogy a színészek, a zsenik és a csepürágók egyaránt, amikor megcsördül az ügyelő csengője?
Olyan nem létezik, hogy az ember egy bizonyos sors csapdájába kényszerül. Senkit sem ítélnek arra, hogy középszerűen és reményvesztetten élje az életét. Az élet nem így működik.
Facebook
Pinterest