Galgóczi Dóra

Soha nem rántottunk kardot, ha nem értettünk egyet. (...) Legtöbbször persze ragaszkodtunk a gondolatainkhoz, de ettől vált még szorosabbra a kötelék: igen, pont így szeretlek, ne másolj indigóként, egészíts ki inkább. Hadd tanuljak tőled és hadd vezesselek én is, tarkára színezzük hajnaltól másnapig, telektől nyarakig az életet.

Úgysem forgathatod vissza a sorsot. Mindig egy lépéssel előre nézz, és nem bánsz meg egyetlen percet sem.

Csak olyan hátizsákot érdemes felvenni, amibe minden egyes belevalót gondosan mérlegelve pakoltunk be és mellécsomagoltunk a lelkünkből egy féltve őrzött darabkát is. Akkor legyen akármilyen nehéz az a zsák, soha nem érzünk rá vágyat, hogy letegyük.

Kegyetlen ítész a gyerektársadalom, de ha nem így lenne, nehezen bontanának szárnyat erre a hol kíméletlenül őszinte, hol meglepően álságos világra.

Milyen vékony jégen táncolnak a sorsok! Ma még biztonságban korcsolyázol, nem sejted, mi történik a páncél alatt. Azután egy váratlan repedés, megnyílik a jégburok, és vadul kalimpálsz a jeges vízben.

Bárki elvehet bármit tőled az életben, de az őszinteséged örökre a tiéd. Ha te is úgy akarod.

Erre vágytam, hogy (...) engem szeressenek, másként úgyis utolér a keserű csalódás. Ezért önkéntelenül felöltöttem az álarcot: gondold meg tízszer, mielőtt közelítesz! Lehetek hideg, mint a jéghegy, perzselő, akár a vulkán, belepusztulsz mindkettőbe, de élvezheted a langyos napfényt a közelemben, ha el tudom hinni neked, hogy megérdemled.

Ha örökké arra várunk, hogy minden tökéletes legyen, nem kezdődik el igazán az életünk.

Gyakran többször is megismételt vizsga szükséges, hogy megkapjuk az autóvezetői jogosítványt! Pedig csak egy motorral felszerelt tárgyat irányítunk. De ki ad előre KRESZ-könyvet, ki ismerteti az útjelző táblák halmazát, mielőtt szülővé válunk? Pedig mennyivel kanyargósabb az út, mint a négy kerék alatt. És hosszas navigálás kell, nehogy súlyos karambol történjen az élet térképén.

Nem viszem túlzásba az álmodozást, ha kapok valamit a sorstól, őszintén örülök, de megvéd a csalódásoktól, hogy nincs rajtam rózsaszín szemüveg.

Hajszálvékony pókfonál a sors, elég egy váratlan szellő, hogy elszakítsa.

A legtöbben meg sem érdemelnének. Aki viszont megérdemelne, máshoz gurul tovább, csak keréknyom marad, barázdái közt őrizve a szégyen és csalódottság keserű elegyét.

Ez volt a védjegyem: keménynek maradni, mindenáron. Úgy éreztem, ha csak apró jelét mutatom a gyengeségnek, ha hagyom meginogni a sziklaszilárd eltökéltségem képét, elveszek. (...) Voltak, akik csodálták-tisztelték bennem ezt a mindent elsöprő céltudatosságot, voltak, akiknek irigysége utálatba fordult miatta, de ezt a fegyvert nem vehette el tőlem senki.

Amíg kapni szeretnél, megszerezni, nem vagy igazán felnőtt. Mondhatnám, hogy mikortól, ennyi és ennyi évesen. (...) Pedig a szabály nem kívül létezik, csak bennetek. Mikor rájöttök, a másik az első, a fontos. Mikor adni akartok, neki, senki másnak. Ajándék legyen a szerelem.