Idézetek az életről
Az út vége. Mindig ugyanarra gondolok, ha egy szép emléket keresek. Akárhogy is kutatok az emlékeim közt, ez az egyetlen, amire érdemes emlékezni. Olyan, akár egy bazári rajz, megnyugtató és hazug. Mint egy szép karácsonyi mese. Elhisszük, hogy az élet valóban ilyen. Csupa szép pillanat és olykor egy-egy leküzdendő nehézség. Azoknak a hősies hazugsága ez, akik sosem adják fel.
Mindegyikünknek meg kell barátkoznia a halál gondolatával, ha valóban jóvá akar válni. Nem szükséges naponta vagy óránként rágondolnunk. De valahányszor az élet útján olyan pontra jutunk, ahol a köröttünk levő világ elhomályosul, és előttünk a távolban világosan feltárul az út vége, ne hunyjuk be a szemünket. Álljunk meg egy pillanatra, nézzünk a távolba, aztán menjünk tovább. Ha ily módon gondolkodunk a halálról, megtanuljuk szeretni az életet. Ha megbarátkoztunk a halállal, minden hetet, minden napot ajándéknak tekintünk majd. Csak ha képesek vagyunk - lépésről lépésre - ilyennek elfogadni az életet, akkor válik számunkra igazán értékessé.
Ne gondold, hogy az életünk többet jelent annál, hogy felkel a nap és lenyugszik. Ne gondold, hogy ez örökre így marad; nem tudhatjuk. Mikor felébredek, nem várom, hogy a nap felkeljen, de ha mégis felkel, az ajándék.
Előbb-utóbb úgyis holtan végzi az ember. (...) És nagyjából ennyi az egész. Éled az életed, igyekszel, amennyire csak telik tőled, de igazából úgysem számít, mer' a végén úgyis csak meghalsz.
Az élet nem más, mint gyöngyként egymás mellé fűzött átmeneti megoldások sorozata.
Leélhetjük életünket boldogan vagy boldogtalanul, sikeresen vagy kielégületlenül, szeretve vagy szeretetlenül, anélkül, hogy akár egyszer is meghűlt volna bennünk a vér a fölismerés sokkjától, anélkül, hogy valaha is megéltük volna, amint a lelkünkben rejtőző elgörbült vasdarab kiegyenesedik - s mi végre a helyünkre kerülünk.
Mi a legviccesebb az emberben? (...) Mindig fordítva gondolkodnak: gyorsan fel akarnak nőni, hogy aztán az elveszett gyermekkor után sóhajtozzanak. Feláldozzák az egészségüket, hogy pénzt keressenek, aztán meg odaadják minden pénzüket, hogy egészségesek legyenek. Annyira sóvárognak a jövő után, hogy nem törődnek a jelennel, így aztán sem a jelent, sem a jövőt nem élik meg. Úgy élnek, mintha soha nem halnának meg, és úgy halnak meg, mintha soha nem éltek volna.
Az élet állandó kockázatot rejt, és aki megfeledkezik erről, az soha nem készül fel a sors kihívásaira.
Most először érezte, hogy joga van a saját szenvedélye és nem mások kedve szerint élni. Joga van tévedni is. És mersze is volt, hogy felborítson maga körül mindent. Legalább egyszer az életben ezt mindenkinek meg kellene lépni, más úgysem fogja megtenni helyette.
Néha a rossz dolgokat sem kell annyira lebecsülni, mert a legváratlanabb pillanatban jóra fordulhatnak.
Nincs, ami többet érne, mint az életünk, és amit belőle csinálni tudunk és merünk, létünknek ez a nagy értelme és kalandja, és minden egyéb szédült és szédítő halandzsa.
Szeretnék sokáig élni: mindaddig, amíg értelmet tudok adni napjaimnak, és fizikai állapotom lehetővé teszi önmagam ellátását. Az idős embernek már van annyi élettapasztalata, hogy bölcsen maga elé vetíthesse, hogyan is végződhetnek az éppen megélt események - de amíg idáig eljut, sok buktatón kell átvergődnie. Az, akinek minden magától adódik, aki mindent készen kap, nem szerez ilyen tapasztalatokat - ezért én a rosszat is hasznosnak tartom, mert az edzi meg az embert. Vallom, hogy csak saját kárunkon tanulunk - ha egyáltalán képesek vagyunk rá. Én mindenesetre törekszem erre.
Legvakmerőbb húzásainkat sokszor egy paraszthajszál választja el a totális idiotizmustól.
A halál közelségében csak még jobban áhítjuk a létezést. A világ nem más, mint a szélsőségeket elválasztó vékony határvonalak együttese.
Van az úgy: megy az ember valahol, erdőben, vagy mezőn, és egyszer csak keresztúthoz ér. A környéket nem ismeri. Melyiken menjen tovább - nem tudja. De mennie kell. És olyan nehéz a választás, hogy a szíve is belesajdul az embernek. Fáj még akkor is, amikor továbbmegy. Azt gondolja: "Jó úton megyek-e? Hátha a másikon kellett volna?" Így van az életben is, azt hiszem, tudni kell, melyik utat válasszuk.
Facebook
Pinterest