Idézetek az életről
- Semmi baja - mondta az orvos -, csak valami rettenetes kimerültség. Mit csinált maga, hogy ennyire elfáradt? - Én? (...) Semmit. Éltem.
Az életnek dallama van (...). A dallamok ritmusa a létezésed jele, ami harmonizál Isten tervével.
Túl csábító a gondolat, hogy elhiggyük: ha a mi életünk csikorgó fékekkel megállt, akkor másoké sem megy tovább a rendes kerékvágásban. Mégis: a kukás ugyanúgy üríti a garázs melletti szemetest, s ugyanúgy nem szedi fel a kiszóródott üdítős dobozokat, mint máskor. Az olajtöltő kocsi is megjött, hozták a számlát, a bejárati ajtóra tűzve találom. Az asztalon szép rendben sorakozik a heti posta. Elképesztő, de az élet megy tovább...
A legszebb, amit megérhetünk, az élet titkának keresése. Ez az az alapérzés, amely az igazi művészet és tudomány bölcsőjénél jelen van. Aki ezt nem ismeri, aki nem tud csodálkozni, elámulni, az - hogy úgy mondjam - halott, és a szeme kialudt.
A földi élet olyan kivételes, hogy megkülönböztetett ápolásra szorul. Nem tudunk róla, hogy valami mással helyettesíthető lenne.
Az élet önmagának a jutalma, illetőleg önmagának a büntetése. Vannak boldogtalan panaszosok. Amivel az egyik élni tud, attól a másik szenved. Jogunkban áll nem panaszkodni.
Az élet olyan, mint a kirakós játék, csak éppen nem tudjuk előre, hogy mi áll majd össze a darabkákból. Néha abban sem vagyunk biztosak, hogy megvan az összes.
A Létezésből árad a boldogság. Minden, ami létezik, örül a létezésének, örül annak, hogy Van.
A városi közösségekben minden egyes ember élete minden szempontból olyannyira kiszámított, iparilag megtervezett, mint egy alkatrészé, amelynek hibátlanul kell illeszkednie az egész gépezet működésébe. Ebben az értelemben az ember nem ura a saját életének. Semmilyen kontrollal nem bír fölötte. Túlélőként él, napról napra az előírt, rászabott sebességgel követve a közös életvezetési mintát.
Mindenki egész élete során megy, anélkül, hogy a következő lépést ismerné, anélkül, hogy tudná, a következő lépésnél szilárd talajra lép-e vagy már a Semmibe botlik. Ez a világ olyan bizonytalan, hogy minden lépésünk: döntés.
Megszokott környezetében az ember bele sem gondol abba, hogy voltaképp újjászületett, nem értékeli az isteni kegyelmet, amely megengedte, újabb nappal szaporítsa a megélt időt.
A "meghal" nem annak ellentéte, hogy "él", hanem annak, hogy "születik". Rövid történés mind a kettő, a két ellentett szó két ellentétes világba léptet át.
Az idő az élettelen kozmosz kiterjedése, s amikor valami élő születik, egy icipicit meglódul a világ nagy kronométere, sietni kezd az idő, aztán a halállal visszaáll a dolgok nagy és állandó rendje. Rövid életünk voltaképpen nem más, mint a végtelen idő kontinuitásán keltett apró háborgás. Jelentéktelen zavar, múló rendellenesség. Lassan alakul ki, belerezgi magát a folytonosságba, majd ugyanolyan észrevétlenül elenyészik.
Az élet nem egyéb, mint a halál statisztikai hibája.
Mivel senki sem születik együtt a haraggal, mi építjük fel az évek alatt abból, amit nem mondunk el, abból, amit eltemetünk. Mikor meghalunk, a lelkünk megszabadul ettől, hogy lássa végre az igazságot.
Facebook
Pinterest