Idézetek az életről
Nincs lehetetlen, mert ha rá vagy kényszerítve valamire, akkor azt megcsinálod.
Néha az az érzésem, hogy az életet ugyanúgy kapjuk kölcsön, mint egy regényt a kölcsönkönyvtárból. Ha érdekes és izgalmas, hamar végigolvassuk, és bosszant, hogy már a végére jutottunk, és vissza kell adnunk. De ha unalmas és szürke, akkor örülünk, ha végigkínlódtunk, végigrágódtunk rajta. Van, aki egyszerűen megunja, és még mielőtt végigolvasná, odavágja: nem kell!
Amikor egyik tanítványa azt kérdezte Jézustól, hogy mi az ima, Jézus csak térdre rogyott, és imádkozni kezdett. Mi mást tehetett volna? Az imát nem lehet elmagyarázni, azt nem tudod meghatározni... de talán meg tudod mutatni. Mit mondhatnál az életről, és mit mondhatnál a halálról? Bármit is mondanál róluk, az nem felelne meg a valóságnak; az élet és a halál mélységeit nem érheted el definíciókkal. Ezeket meg kell tapasztalni.
Tagadni azt, ami az életet alkotja, annyit jelent, mint nem ismerni az életet.
Nem a körülöttünk lévő életet kell kedvünk szerint elrendezni, hanem önmagunkat kell megtörni, meghajlítani, hogy mindenféle életre alkalmasak legyünk.,
Egyesek számára a múlt egy lánc, melynek minden szeme egy-egy nap, mely sötét helyekhez van kikötve, mint egy-egy gyűrűhöz; a holnap pedig a tegnap rabszolgája
Tévedéseink egyik fő oka, hogy későn szokjuk meg azt a felismerést, hogy felnőttek vagyunk.
Ha az ember azt gondolja, hogy élete csupa múló jelenség - Platón lantjának hangja, akkor ez abból ered, hogy minden más ember életét csupán a lant hangjának képzeli, de ha szeret vagy szeretik, akkor saját életének jelentősége mélyebbé válik számára.
Ha nyolcvanéves korotokig éltek, akkor addigra már harminc évet végigaludtatok, jó kilenc évig jártatok iskolába és írtatok leckét, és majd' tizennégy évet töltöttetek munkával. Mivel már hat év elment a kisgyerekkorra és a játékra, s mivel még tizenkét évre lesz szükség ahhoz, hogy takarítsatok, főzzetek és gyereket neveljetek, legfeljebb kilenc évetek marad arra, hogy éljetek is.
Ha könnyű meghalni, az azért van, mert semmi jelentősége a halálnak. (...) És ha nincs értelme a halálnak, az azért van, mert az életnek sincs értelme.
Tudjuk, érezzük - akár megfogalmazva, akár megfogalmazatlanul -, létezésünk ajándék. Abszolút ingyenes. És kiteljesedésünk ennek az ajándék mivoltnak a maradéktalan megélése, azaz ha én is ajándékká válok. Mindannyian arra vágyunk, hogy egy lángolásban odaadjuk magunkat, hogy kimondhassuk: én te vagyok, a tied vagyok, te vagy a mindenem, te vagy a boldogságom.
Életünk az a mikrokozmosz, ahol örökölt, sokszorosan kipróbált receptek szerint, születés előtti időkből a génjeinkben hordott indulatokkal, nem mindig tetszésünk szerinti anyagok keverékéből készítjük mindazt, amit aztán magunknak kell nyögve vagy vidáman megemésztenünk.
A költő a romlásról beszélt, amely az élet központi eleme, a féreg a rügyben, a hervadt rózsa érzékisége, nyílt és lágy, oly távol a virágzástól, az élettől, hogy a puszta érintés is tönkreteszi, a levelek lehullanak, látszik a mezítelen szár, amelyben a mag sarjad.
Mi más a boldogság, mint a menekülő nap egy sugara a felhők résein át, a súlyos őszi égen, és mi más az élet, mint az árnyékok kisebbedése egy téli nap megdermedt haván?
Nagy igazság, hogy akikkel találkozunk, megváltoztathatnak bennünket, néha olyan mélységesen, hogy utána még a nevünkben sem vagyunk ugyanazok.
Facebook
Pinterest