Idézetek az életről
Maga még fiatal, leányom. Még nem tudja, mennyi élni akarás szorult az öreg emberekbe. Aki megérte a hetven esztendőt, nem adja fel egyhamar. Az még évtizedekig akar élni.
Ha az ember képtelen arra, hogy magától elmozduljon, akkor az élet löki arrébb, amikor eljön az idő.
Miért kellene azt gondolni, hogy az élet mozdulatlan állandóság? Ki mondta, ki ígérte azt, hogy a földi élet örökérvényű fénykép? És ha senki, akkor miért hisszük azt róla? És miért döbbenünk meg a változáson? És miért nem állunk elébe, miért nem állunk bele?
Az életet nem lehet elmesélni, a tapasztalatot nem lehet könyvből megtanulni. Az életet meg kell élni.
Ebben az életben folyton az történik, amire nem számít az ember.
Ússz az árral, sosem lehet tudni, mit sodor eléd.
Vannak percek, amikor az ember úgy érzi, hogy azt tesz, amit akar, előremehet az időben vagy hátrafelé, s hogy ennek semmi jelentősége; és vannak percek, amikor az embernek az a benyomása, hogy a hurok összeszorult, és ilyen esetekben semmit sem szabad elvétenie, mert megismételni semmit sem lehet.
Semmi gond. Az életnek nem kell hibátlannak lennie, éppen elég, ha élhető.
Minden orvos, aki pontosan megjósolja, hogy betege mikor hal meg, vagy helyesebben: meddig él, feltétlenül nevetségessé teszi magát. Az emberi életben kiszámíthatatlan tényezők játszanak döntő szerepet. Gyakran a gyengék váratlan ellenálló képességekről tesznek tanúságot, s az erősek letörnek.
A szívünket nem zárhatjuk el az élettől, de megtaníthatjuk arra, hogy a véletleneken felülemelkedve, töretlenül szembe tudjon nézni a fájdalommal.
Az életben a múltunk mindig utolér. És mindig fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mit is akarunk igazán. Végül minden döntésnek meglesz a maga következménye és mindig eljön az elszámolás ideje.
Néha úgy érzem, az emberi szív is csak afféle polc. Ha túl sokat pakolnak rá, valami óhatatlanul leesik, aztán szedegethetjük össze az összetört darabkákat.
Senki sem tud olyan nagyot ütni, mint az élet.
A legtöbb ember átlagosan egy órát gondolkodik naponta. A többi huszonhármat szellemi tétlenség, reflexek és az agyvelő gépies motyogása tölti ki. De a nyomorgó folytonosan gondolkodik. Pillanatnyi szünetek után újra és újra nekilódulnak a céltalan gondolathullámok, hogy azután, ezer ízre marva és tépve magukat széjjel, véres esőként hulljanak a lecsüngő fejre vissza.
Az életben (...) sokszor kapunk sebeket, sokszor ránk taposnak, megbántanak, megsértenek, de értékünket mégis megtartjuk. Ha van.
Facebook
Pinterest