Idézetek az életről
Az élet tragédiája éppen az, hogy az emberek nem változnak.
A Piros kendő mindig ott virít előttünk. (...) Megszületik a gyermekünk, alig várjuk, hogy fölálljon, ha föláll, hogy szaladjon, ha szalad, hogy beszéljen; majd arra vagyunk büszkék, hogy tud végre olvasni; szurkolunk, hogy sikerüljenek a vizsgái, hogy sikere legyen, érje el a célját, legyen egyre gazdagabb, ismertebb, hatalmasabb, és találja meg nagy nehezen a párját, aki előtt szintén ott lóg egy Piros kendő, amit ő sem tudott idáig elérni. És immár együtt loholnak tovább. Nem élvezik sem önmagukat, sem egymást, sem az életüket... Mert hol van még a kendő?!
Mindannyiunkban dolgozik az életösztön. Az ember nem azért él, mert tudatosan úgy dönt, hogy élni akar.
Ha szenvedélyesen szeretünk valakit, mindig több fájdalomban lesz részünk, mint örömben. De az ember azért mégsem mondana le erről az élményről. Aki sose szeretett igazán, nem is tudja, mi az élet.
Ha kudarccal és könnyekkel teli életre vágysz, ennek legbiztosabb módja, ha pontosan annyit dolgozol, amennyiért megfizetnek.
Jó a Földön. És mindenütt jó, ahol élni kell. Mindenütt van, mi bánattal eltöltsön, s ami egy életet megérdemel.
Időnként úgy érezhetjük magunkat, mint egy pörgő falevél, melyet a szél piszkos utcán sodor; úgy érezhetjük magunkat, mint egy homokszem, mely megrekedt valahol. De senki nem mondta, hogy az élet nyugodt és rendezett dolog - nem az. Az ember nem tépett falevél, és nem is homokszem: kisebb-nagyobb mértékben megtervezheti az útirányát, és követheti is. Lehet, hogy úgy érezzük, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint már túl késő bármit is tenni; hogy a mögöttünk lévő út már annyira tönkre van téve, hogy nincs esély egy olyan jövőbeli út megrajzolására, amely akár egy kicsit is más lesz. Mindig van az úton egy olyan pont, amikor új utat jelölhetünk ki. És megpróbálhatjuk követni. Nincs élő ember, aki ne tudna újrakezdeni.
A szemet több inger éri, mint amennyit az agy fel tud dolgozni, vagyis szinte vakon botorkálunk a világban, és észre sem vesszük a dolgok jó részét, amely az orrunk előtt van. Az egyszerűségre törekszünk, holott a világ csodálatosan összetett, de ahelyett, hogy megnyitnánk előtte az elménket, szűrőkön keresztül szemléljük, hogy kevésbé legyen rémisztő.
Tudod, kemény az élet, mint a vasbeton, De soha ne lássák az arcodon! Mert itt rohan az idő, akár a gyorsvonat, És a terv, hogy hova mész vele, csak gondolat.
Az ember tervez, és tervez az ember egész életén keresztül, mind csak tervez. Ezt, meg azt. Mert szép az, tervezni. Az életben aztán úgysem az történik, amit az ember tervez, de az már szinte mindegy. A tervezésről úgysem szokunk le soha. A tervezés maga az élet. Addig él az ember, amíg tervezni tud. Mikor már az sincs meg, akkor... hát nincsen igazam?
Az amazóniai őserdők mélyén él egy fa, ami csak egy másik fa köré képes nőni. Nem bír megélni e nélkül a fa nélkül, a támasza ez a fa. Lily, mi vagyunk ez a fa.
Az élet nem könnyű... Legtöbbször inkább bonyolultnak mondható. Az ember csak ritkán talál benne értelmet, ami azonban sosem csinos kis szalaggal átkötött csomagban érkezik. Úgy tűnik, minél idősebb az ember, az élet annál több buktatót, törést és kegyetlenséget tartogat a számára.
Mert mindig megalkuszunk azzal, ami elkerülhetetlen. Mi nem búza vagyunk, hanem pohánka. Ha a vihar jön, lefekteti az érett búzát, mert száraz, és nem tud a széllel hajladozni. Ha aztán a szél elvonul, újra felüti a fejét, és ugyanolyan erős, mint vihar előtt volt. Mi sem vagyunk megmerevedett nyakú emberek. Hajlékonyak vagyunk, és ha viharos szél fúj, hajladozunk, mert tudjuk, hogy majd elmúlik. Szájalás nélkül térünk ki az árral, és rajta vagyunk, hogy hasznát lássuk. Elég erősek vagyunk, és boldogulunk azoknak az embereknek a bőrén, akiknek a nyakára tudtunk mászni. Gyermekem, ez a titka annak, az ember mindent túlél, és mindenen felülkerekedik.
Mindannyian saját sorsunk kovácsai vagyunk. Gondolataink körülményeket vonzanak és teremtenek. Ahogyan mi változunk, úgy változnak a körülményeink is... Amíg nem tanuljuk meg a leckéket az eladósodásról, a munkáról, a partnereinkről, addig vagy ugyanannál a leckénél ragadunk le, vagy ugyanazokat a leckéket kapjuk különböző csomagolásban. Ilyen az élet!
Viselkedésünk minden gyakorlati szempontból véletlenszerűnek tekinthető. Azaz megjósolhatatlan, alkalomszerű, körülírhatatlan, előreláthatatlan és szabálytalan. Ezzel a feltételezéssel csak egyetlen baj van. Hogy alapvetően téves.
Facebook
Pinterest