Idézetek az életről
Nincsen olyan ember, akinek az életében egyszer ne köszönne be az a pillanat, amikor mélységesen szégyelli, hogy él. Az élet szégyen, mert minden pillanata botrányos.
Tudod te, milyen a pokol? Se tűz, se ördögök, semmi, amit mondtak neked gyerekként. Magunk építjük a mennyünk és magunk a poklunk, míg élünk, minden alkalommal, amikor fájdalmat vagy szenvedést okozunk.
Én mindig hittem abban, hogy az ember akár százszor is újrakezdheti, azzá válhat, aki lenni akar.
Vannak leckék az életben, amiket nem tanítanak sehol, mégis meg kell tanulni.
Harc az élet, ne tékozold bizalmadat.
Az élet vetés, nem pedig aratás.
Az emberek olyan ostobák! Van valamijük, ami mindennél többet ér, és alig vigyáznak rá. Eldobják maguktól az életet akár pénzért, akár zacskóba csomagolt porokért, akár egy idegen elragadó mosolyáért.
Az élet úgy terül el előttünk, mint egy végtelen bazár, és én alig várom, hogy megízleljem az édességeket.
Mióta élek, hintázik velem Két bájos és komisz iker: Bukás és Siker.
Szembenézni az élettel. Mindig szembenézni az élettel és tudni, mire való. Vagy legalább ismerni. Szeretni azért, ami, s aztán lemondani róla.
Minden ugyanarra vezethető vissza: a gyerekekre és a virágokra - ők jelképezik az életet, az élet továbbadását... Azt hiszem, az élet tulajdonképpen tényleg bennük testesül meg: a gyerekekben és a virágokban.
Az élet olyan, mint egy kutyafuttában végignézett múzeumi kiállítás. El kell telnie egy kis időnek, amíg értelmezni tudjuk mindazt, amit láttunk - elgondolkodunk rajta, utánaolvasunk, majd elraktározzuk. Egyszerűen képtelenek vagyunk mindent egyszerre befogadni.
Nem számít, merre járunk. Nem számít, milyen gyorsan próbálunk odaérni. Nem számít, hogy sohasem tekintünk vissza. A múltunk megtalálja az utat, hogy elcsípjen minket.
Az élet - természetéből fakadóan - semmit nem szavatol, különben a célja hiúsulna meg.
Néha azt gondolom, hogy az élet nem ér semmit. Meghalok, és az emberiségnek nem fogok hiányozni. Az emberiség is meghal, és az univerzumnak nem fog hiányozni. Az univerzum is meghal, és az örökkévalóságnak nem fog hiányozni. Jelentéktelenek vagyunk, apró porszemek az idő végtelenségében. Máskor meg azt gondolom, hogy mindannyian egy küldetéssel jövünk a világra, mindannyian betöltünk egy szerepet, mindannyian részei vagyunk egy nagy rendszernek. Talán csak icipici ez a küldetés, de ha jól meggondoljuk, lehet, hogy egy ilyen icipici dolog is kulcsfontosságú morzsája a nagy kozmikus tortának. Aprócska pillangók vagyunk, amelyek gyenge szárnycsapásai talán mégis távoli viharokat képesek támasztani az univerzumban.
Facebook
Pinterest