Idézetek az életről
Borzasztó úgy élni, hogy még hazudni sem tud az ember magának valami kicsike, talpalatnyi mennyországot.
Nézz az arcokba mélyen. Mindegyiken ott sír a vágy: - hogy mindörökre éljen.
Szeretek arra gondolni, milyen mókás tud lenni az élet, és mennyire meg tud változni minden.
Furcsa, nem? Amikor kicsi vagy, nagy akarsz lenni, később meg visszakívánkozol a gyerekkorba.
Az élet egy játszma, és hogy az illetőnek az a képessége, hogy játszmát játsszon, a szabadság és a korlátok elviseléséből áll, továbbá a célok mélyebb megértéséből, valamint a részvétellel kapcsolatos döntési szabadságból.
Időnként, mert felborul az egyensúly a szerelem miatt, attól még egyensúlyban lehet az életed.
Ha valóban van még elvégezni való munkám itt, nem pusztulhatok el. S ha elpusztulok, akkor nem volt már értelme annak, hogy éljek. Tegnap éjjel a polcokat néztem. A nagy életművek mind ezt bizonyítják... és ahogy születtem, - mert születtem valamire, különben miért lett volna az áldozat
Néha könnyedén, gondtalanul és kötelmeinkről megfeledkezve cselekszünk ezt-azt, mintha szemlátomást minden akár fordítva is történhetne. Máskor viszont, más órán, semmi sem lehet másként, mint ahogy van, semmi sem könnyű és kötelességmentes, és minden lélegzetvételünket valamilyen súlyos, külső erő, sors irányítja.
Néhány tökéletes, boldog hónap többet ér, mint akárhány unalmas, szürke év.
Az ember sose mehet vissza. (...) Az élet lényege az, hogy tovább halad előre. Az életben csak egyirányú közlekedés van, nem igaz?
Néha áthidalhatatlan szakadék választja el a múltat a jövőtől. Ha valaki megjárta a halál árnyékának völgyét, s újra kilép a ragyogó napfényre... akkor, mon cher, annak számára új élet kezdődik. A múlttal nem tud már mit kezdeni.
A halálra gondoltam. Nem töltött el félelemmel. A halálom végül is természetes és elkerülhetetlen folyománya annak, hogy élek. Mint minden kínai, én is hittem, hogy a halálom csupán egy intervallum az élet szakadatlan folyamatában, hiszen az életem folytatódik a gyermekemben és az ő gyermekeiben, generációk során át, akár egy végtelen, hömpölygő folyam.
Életed: tarka pergő kép a leplen, a főszemély is, a néző is te vagy; a lámpa kigyúl, a kép tovalebben, hogy fényben felocsúdj, vagy felriadj.
Hát ennyi az élet? Ugyanannyi, mint a madárnak, a csirkének, amelyik ott vergődik a fürdőszobában, amikor elvágott nyakkal szédelegve veszíti a vért?
A labirintus olyan, akár az élet. Bármelyik úton indulsz el, sohasem tudhatod, célhoz vezet-e, vagy zsákutcába jutsz...? De aki bölcs és kitartó, no és van elég ereje is, az végül rátalál a helyes útra, és még idejében eléri azt, amire vágyott.
Facebook
Pinterest