Idézetek az egyéniségről
Az egyedüllét olybá tűnik, akár a halál. Egy bizonyos értelemben az is; halál; annak a személyiségnek a halála, amelyet a tömegben magadra öltöttél. Ezt másoktól kaptad. Abban a pillanatban, hogy magad mögött hagyod a tömeget, a személyiségedet is magad mögött hagyod. A tömegben pontosan tudod, ki vagy. Tudod a nevedet, tudod, milyen végzettségekkel rendelkezel, tudod a foglalkozásodat, minden adatot tudsz, ami az útleveled vagy a személyi igazolványod kiállításához kell. De abban a pillanatban, hogy kilépsz a tömegből, hová lesz az identitásod, ki vagy? Hirtelen rádöbbensz, hogy nem a neved vagy - azt csak kaptad.
Ha magadat adod, azokat a kincseket, amiket útravalóul kaptál, a világot gyarapítod azzal, embertársaidnak adsz ajándékot.
Nullával osztom önmagam és én leszek a végtelen.
Mindannyian szabályokat állítunk fel magunknak. Ezek a szabályok határozzák meg, hogy kik vagyunk, és amikor megszegjük ezeket a szabályokat, azt kockáztatjuk, hogy valami ismeretlenné válunk. Ez valami új kezdete? Vagy a vég kezdete?
Ha okosak vagyunk, a saját utunkra koncentrálunk, és nem törődünk azzal, merre mennek a többiek. Ha nem foglalkozunk velük, könnyebb nem is ítélkezni felettük.
Engem nem érdekel az az arcod, amit másoknak mutatsz. Sőt. Hidegen hagy. Értsd meg, ha engem szeretnél, meg kell nyílnod. Meg kell mutatnod valamit magadból, ami más, mint amit a többiek látnak, ugyanis csak abba tudok beleszeretni. Ami mindenkié, az engem nem érdekel. (...) Különleges csak akkor lehetsz az életemben, ha meg mered nyitni a lelked, és nem félsz átadni magad nekem. Nem kellenek álarcok, hiszen ha velem vagy, nem eshet bántódásod. Azért vagyok itt, mert szeretlek. De meg kell értened: nem szerethetek valakit, aki igazából nem is te vagy.
Többé nem félek attól, hogy felfedjem gyengéimet vagy másokéit. Végül is arra a meggyőződésre jutottam, hogy az igazságban nincs semmi szégyellnivaló, csak szabadság van.
Legyél szín a szürkületben, ha engedi az aurád, ha túl szűk a szó rád, ne siettesd az órád.
Minél inkább megalázkodsz, annál inkább nem tekintenek semmibe.
Önmagamról rengeteg dolgot elmondtam, és egyáltalán nem érzem azt, hogy ezzel az információval bárki árthat nekem. Mert hát az illető tudja, és elferdíti, akkor mi van? Semmi, mert én TUDOM, hogy mi az IGAZSÁG. Az életemben az elferdítés nem oszt és nem szoroz.
Úgy képzelem, hogy a világ beárad a gyermekbe hosszú-hosszú éveken, évtizedeken keresztül, és mindez leszivárog a tudattalanba. A tudattalan olyan, mint egy leves. Ott fő folyamatosan, és az ember újabb meg újabb élményekkel, impulzusokkal fűszerezi. A pszichológia úgy tartja, hogy tizenhat éves korodra kialakul a személyiséged. Akkorra kiderül, hogy az gulyásleves, bableves vagy húsleves. De ez nem azt jelenti, hogy az már nem változhat. Azt még mindig el lehet sózni, az még mindig lehet ízesebb, még sok minden kerülhet bele.
A valódi kiválóság a bensőből fakad, (...) ami pusztán materiális, lélek nélküli, az felszínes, üres.
Járj utadon, és ne bánd, hogy mit beszélnek!
Egyre kisebb gyerek leszek, annak ellenére, hogy rohamosan öregszem. Egyre nagyobb a korkülönbség én és én között. Nyújtják ugyan a kezüket egymás megmentéséért, de túl nagy szakadék van közöttük. Közöttünk.
Folyton próbálom megtalálni magam, de mindig csak másokra akarok hasonlítani. Persze tudat alatt, mert én amúgy senkire NEM akarok hasonlítani. Olyan akarok lenni, mint én. De az milyen? Miért nem ezt tanítják az iskolákban?
Facebook
Pinterest