Idézetek dalszövegekből
A szívem nagy, de viharvert a lelkem, és a kelleténél mindig nagyobb a szám. De igaz vagyok és soha el nem felejtem, hogy mit tanított az életről apám.
Nem hittem el, hogy létezik Akit így lehet, és így szeret. De bármikor, ha kérdezik Most már így felel a szerkezet: Ami érted úgy dobban, Mint egy erőmű, ha robban. A szivárványon túl is Te vagy az álmomban.
Sosem azt mondja, mit hallani szeretnél, lelkedbe gázol, de igazat beszél. Kímélet nélkül egy tükröt tart eléd, magadat látod, itt nincs mellé-beszéd. De őt bármikor hívhatod bármivel, nem ad fel, megvéd, ha kell.
Sose gondolnád, Hogy a boldogság Neked is járhat. És ha körülölel, Akkor is úgy múlik el, Mint a varázslat.
Meddig bírod majd, a viharban most el ne tévedj, Van kiút, a bezárt szív, míg nyughatatlan, Álmodj úgy, most fedezd fel, mi a lelked mélyén Lángra gyújt, Csak fogadd el, és élj pont úgy.
Rám néztél és elszédültem Gyomron vágott a szerelem Éreztem, hogy nincs mit tennem Bűvhatalmadba kerültem. Mint az örvény húzott engem Nem kapaszkodtam, engedtem.
Csalfa voltál, s úgy játszottál Repestem, ha hozzám szóltál Néma fák közt átkaroltál Édes reménnyel itattál.
Forró szellő borzolja a fákat, Forró szél fúj az út mentén. Hallottam a hangod, és tudtam, Meg fogsz égetni, Megégeted a szívem.
Ha valaki azt mondta volna, Már csak három év, és elmész, Felálltam volna, És bemostam volna neki, Hisz ők tévednek, Én tudom jobban, Hisz azt mondtad: Örökké fog tartani. Ki tudta?
Ha ez lenne az utolsó ütemem, Előtted akkor sem csúsznék én térden! Kötél nélkül megmászom a hegyet... Porból lettem és a végén hamu leszek. Ha nem veszem el, én nem kapok levegőt. Kevés az, aki ebből itt kitört. Sok az ember, ki álmokat szőtt... Sokan hordják ugyanazt a cipőt!
Sorsod van ökölbe szorított kezeidben. A sarokban, ahová a dolgok most szorítanak. Ahonnan keresed a kiutat, és közben csak azt reméled, egyszer majd jön egy nap, amikor ezt harc nélkül elérheted.
Néha ad és néha kér, vagy mindent megígér. Néha űz és néha vár az élet ilyen már. Nincs megoldó egyenlet, és nincs titkos recept, vagy biztos elmélet.
Ülök csendben, elmerengve nézek, holnaptól új erővel dübörög az élet. Holnaptól minden más, rajtunk múlik minden! Lehet, csak ámítás, mégis így érzem. Holnaptól minden más, megfogadtuk százszor, bennünk a változás, az akarat már lángol.
Állunk csendben kioktatva, tolerancia! Sokáig csak némán tűrtél, úgy kezdődött, hogy visszaütöttél. A végén minden a te hibád, nincs toleranciád! Megértésre nevelnek, arcunkba nevetnek.
Képviselőnek hívnak, de én nem viselem el a képed.
Facebook
Pinterest