Idézetek dalszövegekből
Keressünk újat a napsugárban, jó lenne hinni, hogy megtaláltam. Az álmot, a kincset, a swaget, a yolot, a világom csak körülötted forgott.
Bárki lehet. Enyém, tied, Mégis itt vagyunk, Talán csak véletlen. Két átutazó, Közös illúzióba Kapaszkodunk, Ébredj mellettem.
A terheket vinned kell. Birkózni a bűnökkel, Ez az életed, fogd már fel.
Ahányszor látlak, rám köszön az Isten, hangjából érzem: semmi nincsen ingyen. Hogyha kell majd, elé állok bátran, általad én mindig a szebbik arcát láttam.
Ki semmit nem csinál, csak mindent kritizál, örökös témája a más dolga. Szavakban hangosak, tetteik nincsenek, árnyékként kísérik életedet. Sehogy nem vagy jó, ez nyilvánvaló.
Mi vagyunk a múlt és bennünk a jövő, a mából születik a holnapi erő. Messze még a cél, de távol már a rajt. Mindig volt erő, és talán lesz is majd!
Ha túl sok téma kényes, de kínos a hallgatás. A türelmem már véges, szétvet a megalkuvás. Régi jó dolgok miatt tűrni új rosszakat. Már nem tudsz többet adni, mert feladnád önmagad. Barátság és szerelem, elmúlnak; hát van ilyen.
Ha nem vállalsz fel célokat, amik tán fontosak, egy beváltatlan ígéret, már más a történet...
Törvény megtörte, mert védte a saját igazát. Nevét és arcát leírták, a listákról kihúzták. Most mégis itt van bátran, vállalva önmagát, és számon kérve a léte minden pillanatát.
Lesz, mikor én hazaérek, És egy szép napon azt fogom nézni, Hogy az életben nem bánok semmit, Hogy a lényeget észre kell venni.
Kiterít, mint prémet az orvvadász, s árul az élet a standon, kinn, Az éveink piacán millió szív... itt van mind. Ne beszélj arról, mi a jó, mi a rossz! Ugyanaz a vége, bárhogy kezd... Akit anya szült, tudja, az út vége mit rejt, mindegy, hol megy.
Az idő, szelíd szörnyeteg, számon tart minden ünnepet. Barát, mégis ellenség, örökké nem lesz tiéd. Idő, amíg rájövünk, az idő egyetlen kincsünk. Tékozlón bánhatsz vele, igényt tart létedre.
Sokan csak néznek, de semmit sem látnak, hisznek és tűrnek, hallgatnak, várnak. Csapdába zárva, számtalan számla, süketen, némán a vakvilágba...
Halott virágok, csendes fohászok. Nem hozhat békét a részvét. Kőtestű angyal néz fel az égre, arcán a bánat, kőszárnyak nem szállnak.
Törékeny kép; tudod, megszoktam rég, szavaim festik a sorsom színét. Törékeny kép, amit rajzol egy szó, néha túl rossz, néha túlontúl jó.