Idézetek a birtoklásról
A fény, csillogás, színek tarkasága, javak és lehetőségek hihetetlen bősége van jelen a bevásárlóközpontokban. Minden arra szolgál, hogy a fogyasztói igények kielégülést nyerjenek, ingereket kapjanak, vásárlási, fogyasztási akcióba menjenek át, vagy legalább befészkeljék magukat a fantáziába és vágyakat generáljanak.
Igyekszünk úgy szeretni egymást, mint egyenrangú felek, úgy viselkedni, mint egyenrangú felekhez illik, egyenlő szabadságot engedni egymásnak s egyszerre csak jön a válság - szabadságunk fáradságosan kitervelt épülete összeomlik, és azt vesszük észre, hogy a nemi kapcsolatban a nő nem egyéb a férfi számára, mint tulajdon, amely képes a hűségre vagy az árulásra egyaránt.
Végül is, ha mindent megkapsz, amire vágysz, az pont olyan szörnyű lehet, mint ha minden álmod valóra válna.
Onnan tudjuk, hogy valami fontos nekünk, ha félünk, hogy elveszítjük.
Aki többet birtokol, annak jobban kell félnie a veszteségtől.
Ha szeretsz valamit, sosem engedheted el, még egy pillanatra sem, különben örökre elveszik.
Az elme nem könyv, amit kedvére lapozgathat és tanulmányozhat az ember. A gondolatok nincsenek felvésve a koponya falára, hogy a behatoló megszemlélhesse őket. Az elme összetett, sokrétegű dolog - legalábbis a legtöbb ember elméje az.
Számára nem létezett köztes megoldás: mindent vagy semmit akart, logikátlanul és irracionálisan, bár a szíve mélyén tudta, hogy a semmi túl nehéz, a minden pedig lehetetlen.
Az univerzum bőkezű, mindent megad, amire vágyunk, és minden, amiben hiányt szenvedünk, a saját agyunk szüleménye.
Tudja, én úgy képzelem el az emberi agyat, mint egy üres szobát, ahová tetszése szerint hord be bútort az ember. A bolond sok mindenfélét kever össze válogatás nélkül, kihagyva a nélkülözhetetleneket, míg a munkásember csupán a szerszámait hordja be, melyekre feltétlenül szüksége van, és azokat a legnagyobb rendben tartja. Hiba azt hinni, hogy a kis szoba tágítható volna, mert eljön az idő, amikor az ember lényegtelen apróságok árán alapvető dolgokat elfelejt. Fontos tehát az, hogy csak a legszükségesebbeket hordja be.
Ami a miénk, az nem tűnik izgalmasnak - csak akkor leszünk rá kíváncsiak, ha elérhetetlenné válik.
No, ládd, e nép, mely közt már senki nem hisz, Ami csodás, hogyan kapkodja mégis.
Ostoba vagyok, csupán tárgyakra, tulajdonra vágyom. Az én szánalmas életemre. A szaros kis munkámra. A svéd bútoraimra. Még senkinek, egy léleknek se meséltem korábban erről. (...) Hát ilyen mélyre süllyedhet az ember.
Puha kis fészkünk rabjává válunk, tárgyaink tulajdonból tulajdonosok lesznek.
A szenvedély birtoklási vágyat ébreszt, az pedig gyilkos gondolatot.
Facebook
Pinterest