Idézetek az álomról
Ilyen az álmok természete: eleve furcsák, valószerűtlen érzést keltenek az emberben; miként is vennénk észre, amikor saját magukhoz képest különösen viselkednek?
Talán az a dolgok rendje, hogy néhány álmunk örökre csak álom marad.
Isten azért adta nekünk az álmot, hogy átkukucskálhassunk a másik oldalra.
Minden meg nem fejtett álom olyan, mint egy fel nem bontott levél. Úgy vélem, ezeket a leveleket a tudattalanunk küldi nekünk minden éjjel.
A tudattalan nem egyezményes nyelveken szólal meg, hanem a teremtő fantázia sajátos nyelvén, s bár minden tolmácsolási kísérlet fontos lehet, az igazi választ egyedül az álmodó adhatja meg a saját kérdéseire.
Az álmok megvilágítják azokat a homályos helyeket, ahová az értelem még nem jutott el.
Ami az ébrenlét világában leginkább megközelíti az álmot, az az éjszaka egy nagyvárosban, ahol senki sem ismer bennünket (...). Mert itt is megvan a végtelen szabadság; itt zajlik minden, sorsok dőlnek el körülötted, tüsténkedés és tevékenykedés vesz körül mindenfelől, és mégsem érint, nincs hozzá semmi közöd.
Mikor álmodunk, az idő és tér korlátai ledőlnek, a logika szabályai és a lelkiismeret kényszere szétfoszlanak és mi múlékony életünk isteneivé válunk.
Milyen hosszú a sötét éjszaka? Ha álmainkkal mérjük, minden bizonnyal végtelen. De minden reggel újra kezdődik az élet. És mi egyebet sem teszünk: tagadjuk rossz álmainkat.
Az álmokban az emberek biztonságban vannak, amíg az álmodó fel nem ébred.
A világ tele van olyan dolgokkal, amelyeket nem látunk, mégis tudjuk, hogy vannak, és igaznak hisszük őket. Gondolataink például állandóan és élénken megtapasztalhatóan jelen vannak, mégsem tudja senki, hogyan keletkeznek. Nem lehet okát látni, nincs szaguk vagy kiterjedésük, mégsem merül fel bennünk a kétely, hogy esetleg nem lennének valóságosak. Az álmokkal ugyanez a helyzet. Mindannyian álmodunk, de csak találgatni tudjuk, hogyan és miért.
Minden ember álmodik, de nem egyformán. Azok, akiknek álma elméjük sivár éjjeli zugában születik, reggel arra ébrednek, hogy az egész csak egy hiú ábránd; ámde a nappal álmodozók veszedelmes emberek, mert esetleg nyitott szemmel is eljátsszák álmaikat, hogy megvalósítsák őket.
Olyannak álmodjuk magunkat, mint amilyenek lenni szeretnénk.
Álmaink igazabbak az ébrenlétnél.
Egy férfiember sokat kibír ébren. De álmában megérdemli a felejtést. Az álom legyen olyan, mint a halál.
Nem értem, hogyan kerültem ebbe a fura, groteszk álomképbe, amelyben valaki más hajpántját viselem, és olyan valaki közli velem, hogy szeret, akire egyáltalán nem így gondolok.
Facebook
Pinterest