Nógrádi Csilla

Emberi közösségekbe ágyazottan élünk és alakulunk, ezért a társadalmi szempont egyetlen pszichológiai tanulmányból sem hagyható ki. A páciens drámája nem csupán személyes kórkép, egy történelmi korrajz is megbújik a háttérben.

A megértés és az együttérzés kedvező hatású a terápiára, de egyben megterhelő is lehet a pszichológus számára.

Az elméleti tudás szilárd alapokat ad a munkához, de a pszichoterápia legfontosabb eszköze a lelki jelenlét és a kapcsolat. Az ülés idejére félre kell tennem a magánéletemet, hiába vannak olykor nekem is gondjaim, fajdalmaim. (...) Van egy magánélet-ládikám, amelynek az ülés előtt lezárom a fedelét, és a többi részemmel odaadom magamat a terápiás helyzetnek.

A sírás bátor szembenézés a bánattal.

A krízisből  strukturált, kézben tartott életmód útja vezet kifelé.

Ahogy a születés pillanatában benne van az egész élet minden lehetősége, úgy az első interjúban is ott van számos apró, vagy éppen feltűnő jel, ami a terápia lehetséges alakulását vetíti előre. Ezért olyan fontos az első találkozás.

Egy spirituálisan éretlen ember könyörtelen mércével ítél, és tagad mindent, amitől fél, amit nem ér el a tudatossága, vagy morálisan kifogásolhatónak talál. Így válik igazságtalanná.

A túlgondoskodás, túlóvás káros, mert nem teszi lehetővé, hogy a gyermek felfedezze az önállóságát, megtapasztalja a saját erejét és határait.

A szeretett személy távozása nemcsak a saját elmúlásunkra világít rá, de eltávozik vele egy részünk is, magunkból is elveszítünk valamit.

A szeretett személyt soha nem akarjuk elfelejteni, emlékezetünkben kiemelt helyet kap. A kezdeti fájó érzelmek idővel elhomályosulnak, de a hozzá kapcsolódó emlékek - érzések, dallamok, ízek, illatok, helyzetek - évek múlva is előhívhatják bármelyik szakaszt, és különböző intenzitással újraéljük a gyászt.

A tudattalan nem egyezményes nyelveken szólal meg, hanem a teremtő fantázia sajátos nyelvén, s bár minden tolmácsolási kísérlet fontos lehet, az igazi választ egyedül az álmodó adhatja meg a saját kérdéseire.