Idézetek az állatokról
Hallottál már róla, egyes állatok lerágják a saját lábukat, hogy a csapdából szabaduljanak. Ez a csel az állatok csele. Az ember a csapdában maradna, tűrné a fájdalmat, és halottnak tettetné magát, hogy aztán megölhesse a csapda állítóját, s ezzel megszüntesse a fajtájára leselkedő veszélyt.
A vakond éppen olyan tisztességes állat, mint a kőszáli sas. Csak éppen a föld alatt vájkál, és teljesen vak. A sas pedig a magasban repül, és olyan szeme van, mint a sasnak.
Ő a másik szem, mely átlát a felhőkön, a másik fül, mely a szél zúgásán is túl hall. Egy kis rész belőlem, amely a tengerig elér. Ahogy a lábamnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra farkcsóválással válaszol, s a fájdalmas pillantás, ha nélküle indulok el, ezerszer elmondta már, hogy egyedül értem él. Talán bele is betegszik az aggodalomba, amikor nincs velem, hogy gondoskodjon rólam. Amikor rossz vagyok, könnyen megbocsát. Amikor mérges vagyok, addig mókázik, míg meg nem nevettet. Ha boldog vagyok, örül ő is. Ha bolond vagyok, nem neheztel érte. Amikor elégedett vagyok, ő is büszke magára. Nélküle nem lennék önmagam. Vele erőm teljében vagyok. Ő maga a hűség. Általa tanultam meg, mi az odaadás. Általa ismertem meg a titkos nyugalmat és békességet. Megtanított figyelni olyan dolgokra, amelyeket korábban észre se vettem. Amikor térdemre teszi a fejét, elmúlnak az emberi fájdalmaim. Ha mellettem van, megvéd a sötétségtől és a világ más ismeretlen dolgaitól. Megígérte, hogy várni fog rám... akármeddig... akárhol - ha szükségem lesz rá. És én tudom, hogy szükségem lesz - ahogy mindig is volt. Ő az én kutyám.
A kutya éppen némaságával válik mindennél értékesebbé. Társaságában az ember rátalál a lelki békére, ahol a szavak elvesztik minden jelentőségüket!
Az ökör dolga, hogy türelmesen vonja az igát, a madáré, hogy gondtalanul éljen.
Lovagolni olyan, mint egy gyors motoron repeszteni, amelyik oda megy, ahová akar, nem pedig oda, ahová kormányozom.
Nincs szelídebb egy jóllakott vadállatnál.
Észrevetted már (...), hogy a macskák mennyire kitartanak az akaratuk mellett, ha valahova menni szándékoznak? (...) De ha valaki elállja az útjukat (...), akkor leülnek, lazítanak, kiengednek és megragadják az alkalmat mancsaik nyalogatására.
Az állatok is hazudnak időnként, ha veszélybe kerülnek, ha kérkednek vagy igyekeznek jó benyomást kelteni, ha meg akarják téveszteni a zsákmányukat, ha szeretnének ijesztőnek tűnni, vagy egyszerűen csak udvarolnak. Mint mindenki.
Mi mindannyian, az összes élőlény ezen a bolygón, az emberek és a négylábúak, a madarak, a rovarok, a hüllők és a halak, mindnyájan elég közeli rokonságban állunk egymással, a köztünk lévő számos különbség ellenére: hisz (...) mind egyformán azon igyekszünk, hogy jó legyen nekünk, se túl meleg, se túl hideg, és valamennyien, kivétel nélkül megpróbálunk vigyázni magunkra, és óvakodni mindentől, ami vág, mar vagy szúr. Hisz mindannyiunkat nagyon könnyű elpusztítani.
A régi vicc szerint a teve olyan ló, amelyet egy bizottság tervezett, ám szerintem ez nem igazán tisztességes a tevékkel szemben. Inkább olyanok, mintha egymással versengő egyetemi kutatócsoportok tervezték volna őket, s az egyes csoportok a teve különböző részeire kaptak volna kutatási ösztöndíjat. Technológiai szemszögből ugyanis a teve sokkal érdekesebb állat a lónál; az viszont igaz, hogy egészében véve ráfért volna egy koordináló kéz munkája.
- Nem is tudom, miért acsarognak úgy a kutyák a postásra (...) - Mert van logikájuk. A kutya értelmes lény; a maga szempontjai szerint vonja le következtetését. Hamar megtanulja, hogy van, akinek szabad belépnie a házba - van, akinek nem. Eh bien, ki az a személy, aki leggyakrabban akar belépni, néhanapján kétszer-háromszor is bezörög - és soha be nem engedik? A postás. Kutyaszempontból tehát nyilvánvaló, hogy nemkívánatos személy, akinek az ajtón kívül a helye. Nem engedik be: mégis minduntalan visszatér. Mi tehát a derék kutya kötelessége: segít elkergetni a nem kívánt látogatót, sőt, lehetőleg igyekszik meg is harapni - hogy móresre tanítsa. Módfelett logikus gondolkodásra vall.
A szúnyogok arra emlékeztetnek minket, hogy nem vagyunk olyan magasan a táplálékláncon, mint azt gondoljuk.
Ne hidd, hogy az állatkerti vadak mind egy szálig gyűlölik ketrecüket, csak azért, mert rács van rajta. Van, amelyik beleszámítja sorsába a biztos és elégséges napi étkezések rendjét, kényelmét, a nézősereg millió kedveskedését, a mindig ugyanott felkelő napot, a sűrűn kitakarított vackot, és ezért belenyugszik a rácsba is... Időnként feltörő dühe talán olyan lelkiállapotból búvik elő, amilyen nálunk, embereknél a részegség.
Az állatok velem rokoni lények. Bennük a létről emberi tudást érzek. (...) Az ember kulturált vad, nagyobb a bűne: - képes az erkölcsre, kapható a bűnre.
Facebook
Pinterest