Idézetek az állatokról
Az állatbarát különleges emberfajta. Nagylelkű, tele együttérzéssel, talán egy kissé könnyen válik szentimentálissá és a szíve akkora, mint a felhőtlen égbolt.
Az egyetlen abszolút önzetlen barát, akire az ember szert tehet ebben az önző világban, az egyetlen, aki sosem hagyja el őt, az egyetlen, aki sosem hálátlan és hűtlen hozzá - az a kutyája. Ő az, aki mellette áll jóban-rosszban, egészségben-betegségben. Ott alszik a hideg földön, ahol a barátságtalan szelek fújnak, s ádázul zuhog a hó, csak hogy gazdája oldalán lehessen. Megnyalja a kezet, amiben nincs élelem, amit felajánlhatna. Nyalogatja a sebeket, és enyhíti a fájdalmakat, melyeket a világ kegyetlensége ejt. Úgy őrzi koldus gazdája álmát, mintha király volna. Mikor minden barát eltűnik, ő marad. Ha elmúlik a gazdagság vagy a hírnév szertefoszlik, ő olyan hűséges marad szeretetében, ahogy a nap kitart az útján az égen.
Gyöngéd források az állatok. Aki szereti őket boldog. Akiket szeretnek boldogok. Természetűzte, gyönyörű, szegény kis koboldok.
A méh olyan, mint a háziasszony, akkor is zsörtölődik, amikor énekel.
Az ármányos elefánt nem igaz, hogy sose bánt. Csalogat: - Ülj ormányomra! - S ha ráülnél, porrá nyomna.
Volt egyszer egy sas. Ketrecrácsa vas. Ám, hogy mért nem száll az égen, az neki magas.
Volt egy ló, úgy hívták: Laci. Csíkos volt rajta a naci. Ha jól begombolta, mindjárt azt gondolta, ő zebra, nem paci.
Az emberek között is vannak legerősebbek és leggyengébbek - olyanok, akik mindent megszereznek és olyanok, akikbe mindenki belemar. A két dolog között az a lényeges különbség, hogy a legerősebb farkas mindig a falka fennmaradásáért küzd.
Úgy emlékszem, Bismarck is azt mondja valahol: hogy csak kutyát lehet ennyire szeretni, az embereket soha. És igaza volt. Emberrel mindig van valami baj: féltékenység, neheztelés, nagy ellentétek ebben-abban? Az emberi viszonylatok legfeljebb ilyenek: és mégis szeretem. De mi Péterrel úgy voltunk: én csak szeretem. Ez az érzés a szívben olyan volt, mintha nehéz álom telepedett volna rá. S mintha méz csorranna tiszta szépségében, olyan volt az, ha én jó kutyámat megsimogattam. És mondhatom, Péter csak nekem élt, minden gondolata én voltam. Ilyen tiszta érzelmeket még nem látott a világ.
Nem igaz, hogy nem szeretem a ház népét. Én is tudok szeretni, mint minden élőlény, de nem kritika nélkül. Csak azt szeretem, aki szeretetre méltó. Érzelmeimnek nem adok hangos, látványos kifejezést. Aki nem érti meg csendes dorombolásomat, az nem méltó rá, hogy értelmes, jó ízlésű állatok ragaszkodjanak hozzá. Aki nem tud sokáig hallgatagon egy helyben ülni, az nem érdemli meg a társaságomat. Akinek mindig csak bravúros mutatvány kell, aki nem éri be a természetes mozdulatok egyszerű szépségével, az sohasem szerezheti meg a macska rokonszenvét. Aki mindig valami újat követel, aki folyton a változatosságot, az izgalmat hajszolja, aki nem kedveli a békét, az egyensúlyt, az állandóságot, aki azt hiszi, hogy mindig cselekedetekkel kell bebizonyítania létjogosultságát, aki nem ismeri a tűnődés szépségét, annak sohasem lesz hű macskája. Aki az élet felületes örömeit kergeti, annak a macska hátat fordít. Akit a macskák szeretnek, silány ember nem lehet.
Az őzre gondolt, amelyik ott lakik a nagy hasával a sűrűben, és a többi állatokra, a juhokra, kecskékre, nyulakra, vaddisznókra, akik mind ilyen nagy hassal járják a tavaszt. A mókusokra. Aztán a madarakra, akik lázasan építgetik már a fészkeket, hogy fiókákat hozzanak a világra benne. Nyírfák mellett haladt el, és megérezte orrában az édeskés rügyszagot, ami felőlük jött, és arra gondolt, hogy a fák is rügyeket bontanak, új ágakat növelnek, a gyökerek sarjakat bocsátanak útra, a melegedő televényben magvak csíráznak... és egyszerre megértette, hogy ez a rendje a világnak. Ez a tavasz törvénye: életet bontani, továbbadni az életet, világra hozni valakit. Komoly, szép érzés volt ez. Érezte, hogy valamennyien egyek, szövetségesek, közös a céljuk: az erdő, az állatok, a madarak és ő maga. Egy törvénynek engedelmeskednek, és egyazon parancsot hordoznak magukban: az életet.
Tigris, tigris, csóvafény Éjszakáknak erdején, Mily kéz adta teneked Szörnyű és szép termeted?
Nem szabadság az, ha az ember nem takarítja el a saját piszkát. Egyetlen állatnak sincs több szabadsága, mint a macskának, s az is eltakarítja a szemetet. A macska a legjobb anarchista.
Az élet mindig bonyolultabb, mint ahogy azt egy jó szándékú vackor kanca elgondolja.
A jótékonykodás mindenkinek a saját háza táján kezdődik. Ha romlik a gazdasági helyzet, azt gyakran az állatok sínylik meg legelőbb, mert a gazdájuk nem bírja tartani őket.
Facebook
Pinterest