Vers
Az éjjel hazafelé mentem,
éreztem, bársony nesz inog,
a szellőzködő, lágy melegben
tapsikolnak a jázminok.
Minden léleknek kulcsa van,
Magától ki nem nyílik.
Kulcs nélkül bezártan marad,
Hiába is feszítik!
Bátran légy tenmagad, akárhogy ráncigálnak,
vezérnek lássanak bár, vagy muzsikus cigánynak,
fölemel tisztelettel a világ, vagy legyűr,
a páholyban, a porban az vagy, ami belül.
(...)
Ha sorba áll mögötted, ha szétszed a csapat,
bátran - de hogyha félsz, hát félve - légy tenmagad.
Ami vonzott, nem vonz többet,
Mi gyötört, már nem gyötörhet,
Harcod, békéd min se csüng...
Szívem, mondd, mi lesz velünk?
Miért vagy olyan bánatos,
Hol minden szív örűl?
Szemed mutatja, ne tagadd,
Itt sírtál egyedűl.
(...)
Hívnak vidám barátaid,
Mindannyi úgy szeret.
Ha veszteséged még oly nagy,
Köztünk felejtheted.
Valaki majd az életembe lép,
aki százszor több, mint az életem.
Van itt egy álmom: különösen szép,
és különösen, mégis fáj nekem...
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
(...)
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.
Minek nevezzelek,
Ha ajkaimhoz ér
Ajkadnak lángoló rubintköve,
S a csók tüzében összeolvad lelkünk,
Mint hajnaltól a nappal és az éj.
Egy hangszer voltam Isten kezében,
ki játszott rajtam néhány dallamot.
Aztán eldobott és elhagyott,
de fölöttem ragyognak a csillagok.
Facebook
Pinterest