Vers
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok, innám a fényt, ameddig rám ragyog, a nap felé fordítnám arcomat, s feledném minden búmat, harcomat, élném időmet, amíg élhetem, hiszen csupán egy perc az életem.
Várok, hogyha váratsz, megyek, ha terelsz, maradék szemérmem némasága ez, úgyse hallanád meg, hangot ha adok, sűrü panaszommal jobb, ha hallgatok.
Mindenekben megtalállak, s öröm markol meg, ha látlak. Nézz rám, szólok a szemednek: ne fuss el, nagyon szeretlek!
S mégis, magyarnak számkivetve, lelkem sikoltva megriad - édes Hazám, fogadj szivedbe, hadd legyek hűséges fiad!
Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom. Ostoba vagyok - foglalkozz velem. Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét És csend volna. Nagy csend. De hallanánk titkos éjjeli zenét, A szívünk muzsikálna ajkainkon.
A küzdés piszkát nem birom s te vagy a béke, háboruimból kivezetsz: szeretlek érte; utamon a halál felé vészfék szerelmed; melletted mindig jó vagyok, azért szeretlek.
Amikor bennem legnagyobb volt már az inség, akkor mutatta meg szived, hogy van még segítség: akármennyi a kín s az undor akármilyen nagy, mind-mind elmúlik csendesen, ha te velem vagy.
Mit szeretek oly nagyon, hogy tíz körmöm ennyire az élet husába vágom?!... ...Én úgy hiszem, hogy azt a Valakit, aki lehettem volna e világon...
Miért haragszol, vagy miért untad el szerelmünk? Ablakod sötét függönye mögött hallgasd csak mosolyodtól részegen énekelek most is s a te szemeiddel néznek le rám a csillagok.
Facebook
Pinterest