Vers
Szép szerelmem, hát nem érzed? egy maradt az ég alatt: az, amit két dobbanás közt szíveink kimondanak.
Te vagy szivemnek napsugára, Te üdvöm és hitem, Ha elhagysz, minden oly sötét lesz, Amilyen a szivem.
Mondd el nekem, miért nem vagy idegen, mozdulataid honnan ismerem, miért tudom rólad, amit még te sem?
Megőrized-e lángvirágom, mit kezem szivedre tűz? Heve: nyaram, s ő nyíló berkem: gyomnyi fekete tűz.
Titokzatos burokban élsz, akár a lepke télen át, amit belőled láthatok, gubóba szőtt külső ruhád.
Feltámada napom fénye, Szemüldek fekete szénje, Két szemem világos fénye, Élj, élj, életem reménye!
Szeretem ernyős szemedet, etető puha kezedet, mellém simuló testedet, csókolnám minden részedet.
Álmom álmodnak megfelel és ez a baj és ez a jel hogy össze-visszasimulunk és álmodunk és álmodunk.
Szavakon túli a csend, melyben összeér a lelkünk, időtlenné szépül a tér, ahol összeölelkezünk.
Karod fonja nyakam köré a szél, a napban csókod messzi tüze él, közelebb vagy hozzám mindenkinél.
Gyönyörű lesz, ha megjelensz; már csak egy pillanat. Gyönyörű rögtön a világ, mihelyt része vagy.
Hajtsuk fel gyorsan a mámort Szememben szemed gyújtson fényt S hajamban ezer csókod legyen a virág.
Mikor kezünk összeér szemed szememhez ér hangtalan szavakkal végtelen vágyakkal szerelemről mesél.
Olyan jó hozzád dörgölődni a szomorúságommal, beleszédülni lelked melegébe s édesen szundikálni.
Öregedjünk meg együtt, A sors bármit is rendel. Így állunk elébe mi, Ketten, egy szerelemmel.
Facebook
Pinterest