Vers
Te csak ragyogj tündéri szépségedben, Míg én a szürkeségbe olvadok, Míg egyre szebben, egyre ékesebben, A te örök bájadtól ihletetten, Fényt szórnak rád e lángoló dalok.
Feddj meg búsan, hogy én rossz, elveszett Szegény ördög csak későn találtam meg Te becéző, simogató kezed.
Hirdetni fogod: te akartad S mindent, mi történt, te akartál S hogy nálam is hatalmasabb vagy S a Halálnál.
Fázol? várj, betakarlak az éggel, hajadra épül a hímzett csillagok csokra és holdat lehellek a szemed fölé.
Szeretnék a szemeddel az arcomra nézni, tudni, hogy te is látod: nincsen más út, csak amelyik hozzád vezet.
Szeretlek, s vágyam bármi nagy, a lelkedig nem érek, szeretlek, s nem tudom, ki vagy: a lelkedig nem érek?
Oly jólesik beléd veszteni magamat: egész tested körülömöl és én boldogan nyargalok szét lobogó ereidben.
Ne menj még! Belevesztem bőröd igézetébe, ujjaid nyílt vallomásaiba, szeretem szellemed kereső gesztusait.
Levert a mindenség szele, mint őszi fának harmatát, megtudtad, hogy a két karom köre az egyetlen hazád.
Szeretlek, mert szemed kékjét szívemig ölelted, mert feloldoztál, s elképzeltem a lelkem és a lelked...
Jó a jó és jó a szép, jó a csend, az álmodás, de veled lenni alva vagy ébren többet ér, mint bármi más.
Szivembe zártalak, sosem feledlek, Mindenütt, mindenben téged kereslek, Mámoros lélekkel átalövezlek.
Pihenj, szerelmem! nézzenek a boldog Élők, mint nyugszol némán, hófehérbe, Tündérmeséim édes Hófehérje.
Facebook
Pinterest