Vers
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.
Karácsony, fényhedt karácsony.
Jobb lenne lenni máshol.
Ott ahol közel és távol,
Édesanyám, szíved a jászol.
Ámor, légy igaz barátom:
váltsd valóra majd az álmom -
vagy ne költs fel engemet.
Ha látom arcát, boldogabb az élet,
reményem él, ha szép arcát csodálom,
vigasztal arca s bátorít, ha félek,
e kedves arcért kínomat se bánom.
Szerelem és nemes szív mindig egyek,
miként madár s az erdő sűrü zöldje,
szerelem nem előzi a szivet meg,
s az sem lehet, hogy a szív őt előzze.
Bennem édes hárfahangra
már csak mélabú fogan...
Mért a dal, ha úgyse hallja
az, ki rég oly messze van?
Minden nap és minden helyről hiányzol,
mert nélküled
nincs "másutt".
Ám legeslegjobban akkor hiányzol,
mikor ölelsz, mert mintha mást ölelnél.
A vers, akár a festmény,
a többértelműség terhével ékes,
szólni vagy szót se szólni,
szeretni - nem szeretni,
lebegtetni az érzést,
elűzni a fölös szót
szép és igaz szavakkal,
vakok szemét újból a fényre tárni.
Hogy elhagyjanak vagy te hagyj el valakit,
elkerülhetetlen, hogy megértsd
azt a láthatatlan macskát,
amelyik minden magány
egyik oldaláról a másikra ugrál.
Facebook
Pinterest