Stressz
El akartad valaha cserélni az életedet? Mondjuk így: ezt nem tudom tovább csinálni, átvenné valaki tőlem? Nem tudná valaki más hordozni helyettem ez a terhet, akár csak egy napig? Így éreztem néha, a legsötétebb pillanataimban.
Fogadja el, hogy bizonyos dolgokon már nem változtathat, hiszen mindig fölbukkan valami, amire nem számított, és ami fájhat. Ne agyaljon annyit. Ez a maga legfőbb baja. Hogy az agyára ment egy csomó minden.
A bizonytalanság és a költözködés: két különösen hegyes szeg minden nyugdíjas koporsójában.
A stresszkezelés sosem az objektív valóság kezeléséről szól. A stresszkezelés lényege mindig a szubjektív, az általunk megélt valóság kézben tartása.
Sokan túlmisztifikáljuk a kérdést, hogy a stressz, az aggodalom, a különféle félelmek micsoda monstrumként magasodnak felettünk. Azonban mi emeltük fel őket ilyen magaslatokba, és ha rajtunk múlt, a megoldás is sok esetben a kezünkben lesz.
Az állandó stressz és aggodalom megviseli a sejtjeinket, és felgyorsítja az öregedésüket. Ugyanilyen hatása van az állandóan elterelődő figyelemnek és az elme elkalandozásának, mégpedig a rágódás, gyötrődés mérgező hatásai miatt - a gondolataink ilyenkor az életünk gondjai körül járnak, de megoldani nem képesek azokat.
Csöng a telefonod. Ping! Sms-t kaptál. Píng! Új e-mailed érkezett. Rögtön elvonja a figyelmed. Vajon ki írta, és mi van benne? Fölveszed a telefont, és amikor véget ért a beszélgetés, megnyitod az üzenetet is. És akkor már körülnézel a Facebookon és az Instán is. Tudod, hányszor pillantasz a telefonodra, és hányszor csekkolod a közösségi médiát? Régen ledőltél a kanapéra a kezedben egy könyvvel, és várva várt levelek hullottak a lábtörlődre. Felhívtál valakit, kicsöngött a lakásán, és reménykedtél benne, hogy felveszi. Most információáradatban élünk. A telefonunkon keresztül napi 24 órában rá vagyunk kötve az internetre. Sokkal több információ jut el hozzánk, mint mondjuk tizenöt évvel ezelőtt. Még a semmittevés sem megy, ha a közelben van az okostelefon. Folyamatos a kényszer, hogy megnézzük, miről maradtunk le.
Ha nem veszel tudomást a tested feszültségéről, úgy viselkedik majd, ahogy a gyerekek (és néhány felnőtt) szoktak, amikor mellőzöttnek érzik magukat: kiabálni, sikítozni és rosszalkodni fog. Ez a rosszalkodás sajgó nyak, fej- és hátfájás formájában nyilvánul meg. Úgyhogy gyerünk, figyelj oda a testedre, mielőtt az a figyelmedért kiáltana!
A stressz által kiváltott fizikai tünetek milyenségét inkább a páciensek betegségről alkotott elképzelései és élettapasztalatai alakítják. Betegségeink megjelenési formáit részben életeseményeink, részben pedig a társadalom határozza meg, amelyben élünk.
A társadalom, a kultúra és a babona ülteti el bennünk az elképzeléseket, amelyek a testünkkel kapcsolatos vélekedésünket alakítják, és meghatározzák, hogy a minket ért stresszt milyen - mások által elfogadott - formában mutathatjuk ki.
Mindannyian agyonhajszoltak vagyunk, mindannyian... vagyis a legtöbben... vagyis néhány barátom biztosan. Természetesen azokra gondolok, akik a szabad világban élnek, háborútól, éhínségtől, pestistől és varangyesőtől viszonylag távol. Azokra a szerencsésekre, akik jó helyen és jó időben születtek, és ezzel megütötték a főnyereményt. És mégis mi, a győztesek panaszkodunk a stresszre. Miért nem tudjuk élvezni, hogy akár százkilenc évig is elélhetünk? Saját fogainkkal! Pezsgőt kellene bontanunk pusztán azért, mert tudunk levegőt venni.
Mindannyian született pesszimisták vagyunk, mert ez biztosítja fajunk fennmaradását. Készen kell állnunk a vészhelyzetekre. Ezért vagyunk hajlamosak a szépség helyett a negatívumot meglátni mindenben. Valaki egyszer megjegyezte, hogy öt negatív gondolatunkra csak egy pozitív jut. A mi kultúránkban azonban nem a hirtelen felbukkanó meteorit fog kinyírni bennünket, hanem olyan dolgok, mint a határidők meg a jelzáloghitelek. A költségvetési hiány elől nem lehet elfutni.
Facebook
Pinterest