Limpár Imre

Az emberek többsége azt hiszi, az a boldogság, amiben nem ér bennünket rossz. Nem lehet, hogy tévúton járunk, amikor stressz, fájdalom és kudarcok nélküli napok után sóvárgunk? Hiszen mindez egy irreális, soha be nem következő, az élet hatókörén kívüli elvárás.

Múltunk márpedig nem befejezett! Átírható, értelemmel betölthető, jelentőséggel felruházható, hogy a végén a múltunk (ön)értékelése elvezessen a jelen önbecsüléséhez és a jövő önbizalmához.

A címkéknek nagy hatalmuk van felettünk. Ha egyszer belekerülünk egy skatulyába, súlyos erőfeszítésbe kerül onnan kijönni. Ennél azonban van rosszabb is, ha mi aggatjuk magunkra a lelkünket roncsoló címkéinket.

A pályaválasztás lényege nem csak az, hogy a munkaerőpiacon mit csinálunk majd később, hanem hogy miként fogjuk szemlélni a világot, a létezést, az embereket. Pályát mindig lehet módosítani, de szakmai alapidentitást soha.

Nem a térkép visz a célodig, ahhoz hajó kell, térkép nélkül viszont hiába van hajód. Ha ezt az igazságot felismered, megleled az utad és az egyensúlyod.

Általában azt vallom, hogy az életben érdemes tudatosabbnak lenni. Azonban tudni kell a tudatosságot egy picit elengedni, hogy csak úgy történhessenek a dolgok.

Tartsunk észben egy fontos konfliktuskezelési alapelvet: ha a másik megbántódik, nem biztos, hogy mi bántottuk meg!

A fa alatt ülve, az ajándékoktól várjuk a boldogságot, ami persze nem jön, de helyette jön egy üresség érzés. Ám az érdekesség az, hogy sztereotip módon mindenki el tudja mondani, hogy nem az ajándékozásról szól az advent. És annak ellenére, hogy elmondom mindezt, öt perc múlva már én is benne vagyok a mókuskerékben és megyek vásárolni. Mert kell, mert elvárások vannak. Na, valahogy ezt a folyamatot kellene megtörni!

A gyerekek még hisznek a csodában, de felnőttként már racionálisak vagyunk. Ha felnövünk, csodák már nincsenek, de mégis arra az érzésre vágyunk, amit anno a tradíció teremtett meg, amikor gyerekek voltunk. A kör bezárul és nem lesz csoda, de egyébként mindannyian azt várnánk a karácsonytól, nem a rántott pontyot meg a tokaji aszút.

Néha érdemes megállnunk, elméláznunk és csak hagynunk, hogy történjenek a dolgok!