Daniel Goleman

A meditáció legfontosabb hatása nem az egészségi állapot vagy a munkahelyi teljesítmény javulása, hanem sokkal inkább az, hogy általa közelebb jutunk saját jobbik énünkhöz.

Ahogy a rendszeres edzéssel javul a fizikai állóképességünk, a meditáció legtöbb fajtája is valamilyen mértékben javítani fog mentális állapotunkon.

Ha egy nagy képzelőerővel megáldott kutató fejéből valamilyen új ötlet pattan ki, az az eseményeknek az evolúcióból ismert természetes kiválasztódáshoz hasonló láncolatát indítja el: az elképzelések a szilárd empirikus vizsgálatok mérlegére kerülnek, a téves hipotézisek kirostálódnak, a helyesek pedig elterjednek.

A meditálók sokkal inkább tisztában vannak az elméjük elkalandozásra való hajlamával, mint a legtöbb ember.

A természetben a stresszhelyzetek, mint a ragadozóval való találkozás, csak rövid ideig tartanak, így a szervezetnek jut ideje felépülni belőle. A modern élet stressztényezői, mint egy rettenetes főnök vagy családi zűr, inkább pszichológiai, mint biológiai jellegűek, és tartósak is lehetnek (még ha csak az elménkben is). Ezek a stressztényezők ugyanazokat az ősi biológiai reakciókat váltják ki, mint egy ragadozó. Ha pedig ezek a stresszreakciók hosszú időn át tartanak, abba bele is betegedhetünk.

A figyelem az elme egy szűk csatornáján át áramlik, mi pedig meglehetősen szűkmarkúan bánunk ezzel a keskeny sávszélességgel. Az erőforrások oroszlánrészét arra fordítjuk, amire éppen koncentrálni akarunk az adott pillanatban. Ám miközben próbáljuk ezen a dolgon tartani a figyelmünket, a koncentrációnk elkerülhetetlenül elkezd alábbhagyni, elménk pedig elkalandozik más gondolatok felé. A meditáció azonban szembemegy ezzel a mentális tehetetlenséggel.

Ha nemigen van más, ami lekösse a figyelmünket, az elménk elkalandozik, és nagyon gyakran olyan területekre téved, amelyek valami miatt aggasztanak bennünket - ez a hétköznapi szorongás alapvető oka.

Az újoncok agya keményen dolgozik, míg a tapasztalt szakértőké csak csekély energiát használ fel. Amikor magas szinten megtanulunk valamilyen tevékenységet, agyunk úgy takarékoskodik az erőforrásaival, hogy "automata" üzemmódra kapcsolja azokat.

Az állandó stressz és aggodalom megviseli a sejtjeinket, és felgyorsítja az öregedésüket. Ugyanilyen hatása van az állandóan elterelődő figyelemnek és az elme elkalandozásának, mégpedig a rágódás, gyötrődés mérgező hatásai miatt - a gondolataink ilyenkor az életünk gondjai körül járnak, de megoldani nem képesek azokat.

A fitneszipar szép hasznot húz abból a vágyunkból, hogy egészségesek legyünk; a fizikai erőnlét olyan cél, amelyet szinte mindenki magáénak érez (akár tesz érte, akár nem). A személyes higiéniai szokások, mint a rendszeres fürdés és fogmosás pedig szinte automatikussá váltak. A mentális erőnlét vajon miért nem?

Több jóakaratú ember kell, akik toleránsabbak, türelmesebbek, kedvesebbek és együttérzőbbek. Ezekben a tulajdonságokban pedig nem elég hinni, meg is kell testesíteni őket.

Az olyan tulajdonságok, mint a lelki egyensúly és az együttérzés, tanulható készségek, továbbadhatjuk őket a gyerekeinknek, és csiszolhatjuk őket saját magunkban. Minden lépés, amit ebben az irányban teszünk, pozitív felajánlás életünk és világunk felé.

Fajunknak újra érzékennyé kell válnia a természet dinamikájára - annak érdekében, hogy meg tudja óvni azt. Nincsenek megfelelő érzékelőink vagy velünk született agyi rendszereink, amelyek figyelmeztetnek bennünket arra a számtalan veszélyre, amit az emberi tevékenység jelent, amely kikezdi bolygónkat, az élőhelyünket. Új érzékenységre kell tehát szert tennünk az eddig ismeretlen veszélyekkel szemben azokon a jelzéseken túl, amelyeket idegrendszerünk képes érzékelni. Meg kell tudnunk, hogy mi a teendőnk - és ebben az ökológiai intelligencia szerepe rendkívül fontossá válik.