Hegymászás
Nem létezik még egy olyan cél, amely egyszerre annyira valóságos és mégis annyira elvont lenne, mint egy hegy csúcsa. (...) A csúcs egy jól körülírható cél, amelyet csak bizonyos ráfordításokkal, jó tervezéssel, kemény munkával és szerencsével lehet elérni. Az első pillantás egy nagy hegyre rendszerint félelemmel tölti el az embert: hihetetlenül nagy; leküzdhetetlen; semmi emberi nem tartozik hozzá. De ahogy uraljuk a félelmet, és a hegyre lépésenként tekintünk, amelyeket egyesével teszünk meg, rájövünk, hogy nincsen egyetlen egy lépés sem, amit ne tudnánk véghezvinni. Egyszerűen folyamatosan haladunk addig, amíg minden irányból csak lefelé vezet már út, egy zavarodott pillanat után pedig rájövünk arra, hogy a csúcson vagyunk. Nem voltak leküzdhetetlen akadályok, minden korlát csak az elménkben létezett.
A hegymászó legfontosabb képessége az, hogy türelmesen üljön a fenekén, ne csináljon semmit, és közben ne őrüljön meg.
A hegyek között rádöbben az ember, hogy csupán egérszar a világban. Nem ér semmit.
Nyolcezer méter fölött (...) a kívánatos lelkesedés és az életveszélyes csúcsláz közötti határvonal veszedelmesen elvékonyodik. Ezért hever annyi holttest a Mount Everest lejtőin.
A maraton vagy a hegymászás: ott van, meg kell csinálni; nem céllal vagy további szándékkal - mint a nyakkendő vagy a zsebkendő a zsebben: finom és értelmetlen.
A hegymászás lépten-nyomon magaddal szembesít. Lehet, hogy beszélni már nem tudok odafönn, de bőven van alkalmam gondolkodni. A csúcson a szó szoros értelmében más perspektívák közé kerülök. Lenézve látom az életemet. Ami valóban fontos, az kiemelkedik, ami lényegtelen, az nem is látszik. Ezt a fajta tudást és látásmódot aztán haza lehet hozni.
Hegymászó nem lesz csak úgy valakiből, hanem így születik. Sokféle adottság kell hozzá, és akiben ezek megvannak, azt egy idő után vonzani kezdi a mászás. Nem véletlenül vonzódik épp a hegymászáshoz. A született mászó magányos farkas, kevésbé társas lény. Ez azért kell, mert fent a hegyen már egyedül leszünk.
Ha az ember sokat mászik, már nem fél. Megtanulja, hogy ez a kötél, ez a perem engem meg fog tartani, itt képes leszek végigmenni. A szezon elején újra kell tanulni, hogy megtart egy lépés vagy fogás, és újra meg kell szokni a mélységet, de a szezon alatt megerősödik az ember mentálisan.
A hegymászó nem bírja elviselni a kereteket, akkora benne a szabadságvágy. Viszont nagyon jól improvizál. S a hegyen ez kell. Hirtelen történnek a dolgok, s azonnal kell jó döntést hozni.
Tudjuk, hogy az emberek kilencven százaléka túléli a mellrákot, de van, aki belehal. Így megyünk el expedícióra. Tudjuk, hogy van esélyünk túlélni, de az emberek egy része ebbe belehal. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy az élet törékeny.
Meg kell tudni küzdeni az érzésekkel. A fájdalom egyébként nem mindig ellenség a hegyen. Amikor megszűnik a fájdalom, akkor van igazán nagy baj.
Biztos vagyok benne, hogy hegymászónak születünk. Olyan képességekkel, tűréshatárokkal és preferenciákkal, melyekben kódolva van, hogy azzá válhatunk.
Amikor az életéért küzd az ember hétezer felett, akkor világosan látja, mi az erőssége, a gyengesége, és hol vannak a korlátai.
Facebook
Pinterest