Hasonlat
Akik nem törődnek a múlttal, hajlamosak újra elkövetni a hibáit, míg akik a múltban ragadtak, mit sem szeretnének jobban, mint átélni azt ismét. De az emlékek, akárcsak a fotók, idővel elhalványulnak.
Úgy viszonyultunk egymáshoz, mint az olaj és a víz - kényszerűségből érintkeztünk egymással, de véletlenül sem keveredtünk.
Gyereket nevelni pont olyan, mint egy űrhajót küldeni a Holdra. Eleinte még közvetlen kapcsolatban álltok, aztán egy nap a kamaszkorban, átmennek a sötét oldalra és eltűnnek. Nem tehetsz mást, csak vársz a gyenge jelre, ami azt jelenti, hogy visszatérnek.
Olyan voltam, mint egy űrhajós, aki arra készül, hogy magasra szálljon, messzire a Földtől, még a Holdon is túlra. De aztán soha nem kellett attól tartanom, hogy lezuhanok, mert végül föl se szálltam.
A költészet olyan, mint a szenvedély - nem kell szépnek lennie; az a jó, ha letaglózó és nyers.
A humortalan ember olyan, akár a szivárvány egy cseppnyi arany nélkül - szép látvány, de a végén csalódást okoz.
A barátság olyan, mint a virág, ahhoz, hogy gyönyörködtessen, ápolni kell.
Ha valaki; katona vagy civil, férfi vagy nő, vagy gyerek bajba kerül, nem kérdezi, miért egy nő segít. És amikor egy sebesült belém kapaszkodik, bízik bennem, és megnyugszik az érintésemtől... Mert egy nő keze segítő, oltalmazó, mint az anya keze vagy a szeretőé. A nő keze a szeretet érintése, a békességé... az életé... vagy valahogy így szokták ezt mondani azok, akik mindent meg akarnak magyarázni.
A nő olyan, mint a gyöngy. (...) Néha évekig, néha egy egész életen át egy osztrigában rejtőzik. De amint egyszer napfényre kerül, gyorsan elfelejti a múltját. Amennyire rejtőzködött a múltban, annyira meg akarja magát mutatni; amennyire zárkózott volt, annyira ki akar majd nyílni. És amikor eljön ez a pillanat, már senki nem tarthatja vissza. Ő maga sem.
Az ember olyan, mint egy zongora. Érik a hatások, ütik a billentyűket, és ebből jönnek elő a különféle harmonikus vagy kevésbé harmonikus hangzások. Aki író, az eleve arra van hangolva. Én ha írok, kemény munkával át kell hangolnom magam.
A versek a prózában írott könyvben arra valók, amire a szalonna a kolbászban, tudniillik, hogy elszórt darabkáik zsírosabb fényt, szelídebb, kellemesebb ízt adjanak az egész keveréknek.
A végtelen olyan, mint egy erdő mélyén feltűnő vadállat. Egy pillanatra felvillan valami, de nem vagy biztos benne, hogy tényleg láttad-e... aztán váratlanul ott áll előtted teljes valójában.
Facebook
Pinterest