Idézetek a társadalomról
A változások mögött nem az irigy tömegek állnak, hanem a merész emberek.
Ha a világ megváltozik, a szabályok is változnak vele.
A merev elképzelések, amelyeket a kultúránk tanít nekünk a férfiasságról és a nőiességről, szinte elérhetetlenné teszik a valódi férfiak és valódi nők számára, hogy igazán lássák és szeressék egymást.
Az már a rendszer válsága, ha a polgárok többsége mást akar, mint amit tenni kényszerül.
Minél tisztább a demokrácia, minél nagyobb szabadságot ad a kisebbségnek - egyáltalán: minden más véleménynek is - az önkifejtésre, annál kevesebb - s kisebb - hibát követ el, s annál inkább képes helyrehozni tévedéseit.
Ma már nem gondolom azt, hogy az általános választójog egy helyes és jó intézmény. Ma már nem gondolom azt. Én ma már azt gondolom, hogy igenis kellene egy intellektuális cenzus. Nem túl magas. Ez nem elitizmus, tehát én nem egy elefántcsonttoronyból nézek lefelé, és azt mondom, hogy aki nem ismeri Kantot (...), az ne szavazhasson. Nem erről van szó. Csak mérjük fel, hogy tudja-e, hogy miről szavaz! Csak ezt mérjük föl! És hogyha azt látjuk, hogy nem tudja, miről szavaz, akkor kap négy évet, hogy megtudja, és addig nem szavaz. És ebben semmi antidemokratikus nincs. Ez nem antidemokratikus. Ez a társadalom önvédelme.
A menekülthullámot a világ egyetlen társadalma sem tudja átvészelni anélkül, hogy a civil lakosság is ne gyürkőzne neki, hogy segítsen.
Egy olyan társadalomban, amelyben minden időnket és energiánkat arra fordítjuk, hogy alkalmazkodni tudjunk, (...) nincs szükség semmiféle neuropszichológiai rendellenességre ahhoz, hogy meglássuk, hogy magunk körül mi minden beteges. De tény, hogy néha az a legjózanabb megoldás, ha valaki egyszerűen beleroskad mindebbe.
A bőség korában élünk, amelynek történelmi jelentősége van. Soha nem állt több forrás az emberiség rendelkezésére. És soha nem volt nagyobb a szakadék szegények és gazdagok közt. Egyeseknek szinte elképzelhetetlenül több van, mint amennyire szükségük van. Másoknak meg semmijük sincs.
A XX. századnak volt értelme, és bár ne lett volna; a XXI. századnak nincs értelme, és bár volna.
Az egyén élete még a legnagyobb elnyomásban is választások és döntések sorából áll.
Nem vagyunk visszamenőlegesen felelősek a hajdani tévedésekért, sem a kontinensünket sújtott csapásokért. Feladatunk viszont az öröklött sebek gyógyítása, mert a sebekkel egy időben örökségül kaptuk a gyógymódokat, amelyek az emberiség segítségére lehetnek.
A politikai gyakorlatban az elméletek és a tények sosem felelnek meg egymásnak.
A demokrácia rendkívül veszélyes egyenértékűséget hozott létre olyan rétegek között, melyeknek harcban kellene állniuk egymással, és ahogy bámulok bele a bűnözés világának szakadékába, rájövök, hogy a legális és az illegális gazdaság közös DNS-en osztozik, közös életen, közös célon, gyakorlati módszereikben érzékelhetetlen különbséggel. Érzékelhetetlenekkel.
Egyedül az emberi méltóság megadását lehet követelni. És ha az rendben van, akkor minden rendben van.