Idézetek a társadalomról
De haj, nem volt az soha a nyomorúság láncán, aki nem tudja, hogy enni nem csak szokás, hanem kénytelenség is. Az ínség megeszi a fakérget is, és megissza a pocsolyavizet is. S hogy a bibliai tékozló fiú egy vályúból evett a disznókkal, azon én nem csodálkozom.
- Mi van az emberekkel? Tévéhipnózis, biolepedő, varázsinga, paradicsomos fürdő...?! Normálisak?! - Persze. (…) Végre keresik a kiutat a civilizációs stresszből. Lázasan, túlzásokkal, miként illik. A végén tán még a lelküket is megtalálják.
A szegény ember komisz ember; hanem azért a szegény ember lehet boldog; a gazdag ember dicső ember, hanem azért a gazdag ember boldogtalan.
Csak a vér s a nyelv tudja összetartani az embereket s a közös múlt emléke. Ha ez megszűnik, fölbomlik a világ.
Az állam, ha nem is a gonosz, de mindenesetre a szükség és a bűnös tökéletlenség alkotása.
Az államot visszavezethetjük egy, a bűnnel számoló, a jogtalanság ellen védelmül kötött társadalmi szerződésre, s ebben látjuk az uralkodói hatalom eredetét.
Minél magasabb fokú egy civilizáció, annál többen szorulnak testőrre.
Hiszen itt egyfolytában vérfürdőznek az emberek; aki mégsem, az azért jár moziba, azért néz híradót, azért vesz napilapot, hogy kivegye a részét mások ilyetén mulatságaiból, legalább egy-egy felszínes borzongás erejéig. Mai napság a civilizált ember olyannyira zsibbadt mások gyötrelmeire, miként egy állkapocs a szájsebésznél.
Az emberiség boldogtalan. Úgy, ahogy van.
A demokrácia értelme, célja nem más, mint mindennemű állami abszolutizmus individualisztikus korrekciója. Igazság, igazságosság az egyéni erkölcs koronaékszerei, s ha összeütközésbe kerülnek az állam érdekeivel, olykor még államellenes hatalmak színében is feltűnhetnek, holott valójában az állam magasabb, mondjuk így: földöntúli javát tartják szem előtt.
A korrupció keresztül-kasul behálózta a világot. A szervezett bűnözés réges-régen beszervezte magát a törvényhozásba, az igazságszolgáltatásba, s persze a bűnüldözésbe is. Maffiátusban élünk. Vagy gengszterátusban. Esetleg kuplerátusban. Már ha ez élet.
A horror lehetőséget ad, hogy megtapasztaljunk (ne pedig elűzzünk) olyan érzéseket, amelyekkel kapcsolatban a társadalom elvárja, hogy kordában tartsuk őket.
Az analízis hasznos, mint a felvilágosodás és a civilizáció eszköze, jó, amennyiben megrendíti az ostoba meggyőződést, feloszlat természetes előítéleteket, és aláássa a tekintélyt, más szavakkal: amennyiben felszabadít, finomít, emberibbé tesz, és a szolgákat megérleli a szabadságra. De rossz, nagyon rossz, amennyiben megbénítja a tetterőt, gyökerében rontja meg az életet, amelyet átalakítani képtelen. Az analízis néha nagyon gusztustalan dolog, éppolyan gusztustalan, mint a halál, hiszen voltaképpen odatartozik... rokona a sírnak és a sír gyanús anatómiájának.
Egy szép vagyonnal rendelkező, nőtlen férfi nem lehet meg feleség nélkül. Ez mindenki szerint alapvető igazság. Ez az igazság oly rendíthetetlenül él a vidéki családok gondolkodásában, hogy amint effajta legényember érkezik a környékükre, máris úgy tekintenek rá, mint valamelyikük lányának jogos tulajdonára, függetlenül attól, hogy a szóban forgó úr milyen érzéseket táplál és miféle nézeteket vall.
Próbáltam visszaidézni saját kisgyermek- és kamaszkoromat. Akkoriban jóval kevesebb földi istenséget kreáltunk magunknak, a média is elegánsabban szolgálta ki fétisigényünket. Mégis, valójában most tengődünk totemszegény módon, midőn a planéta minden négyzetméterére jut egy csinált ikon, idol vagy sztár. Éppen ezért oly sírnivalóan bálványhíjas a kor, amelyben élünk.
Facebook
Pinterest